Egy férfi iPhone 12-est rendelt magának a netről, de nem pont azt kapta, amire számított…

Egy Simranpal Singh nevű indiai férfi úgy döntött, hogy rendel magának egy iPhone 12-es készüléket egy egészen megbízhatónak tűnő online áruház oldaláról. Persze ő is tudta, hogy minden ilyen rendelést megelőzően jobb, ha utána járunk a viszonteladónak és megbizonyosodunk arról, hogy mennyire jók, pontosak, vagy hogy egyáltalán léteznek-e.

Mikor úgy látta, hogy minden a legnagyobb rendben, sőt, egészen jó értékelésekkel is bír, akkor megrendelte magának az Apple tavalyi készülékét. A férfi elmondása szerint néhány napot kellett csak várnia rá, szóval viszonylag hamar kiszállították, de történetünkben nem is ez az érdekes. Hanem az, amit a dobozban talált.

Amikor kibontotta a dobozt, akkor megdöbbenésére konstatálta, hogy az iPhone 12 helyett két olcsó szappan volt benne.

 

A beszámoló szerint Singh azonnal felvette a kapcsolatot a kereskedelmi portállal, akik kisebb vizsgálódást követően elismerték a hibát, majd visszautalták a telefon egyébként még most is egészen borsos árát. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a szappanokat megtarthatta-e.

Nem ez az első olyan eset, amikor iPhone helyett valami egészen mást kapnak a vásárlók. Volt már olyan, hogy joghurtot tettek a helyébe, de korábban hallhattunk olyanról is, hogy krumpli és Androidos töltőt rejtett a csomagolás. Természetesen nem csak almás készülékekkel játsszák ezt el, a Sony újabb konzoljával, a PS5-tel is csináltak hasonlót, amikor a dobozba köveket, esetleg régebbi gépeket raktak.

via – Arynews

https://leet.hu/termek/glorious-pc-gaming-race-model-d-wireless-matt/

×