Az Apple a bírósági döntést korábban óriási győzelemként értékelte, most azonban az egyik döntésükkel nagyon nem értenek egyet.

Tavaly talán még senki sem gondolta volna, hogy az Epic Games és az Apple párharcból az előbbi jön ki győztesen, hiszen hiába provokálta tudatosan Tm Sweeney a cupertinói vállalatot, a legtöbben legyőzhetetlennek gondolták az almásokat.

Mint tudjuk, ez egy óriási tévedés volt. Ugyan a kaliforniai bíróság tíz vitatott pontban kilencben az Apple javára döntött, ezek amolyan „kisebb, jelentéktelenebb” horderejű dolgok voltak. Ezt az almás vállalat természetesen hatalmas győzelemként kürtölte világgá, a valóságban viszont a tizedik és a legfontosabb pontban nagyon nagyot veszítettek.

A bíróság ugyanis kimondta, hogy az Apple versenyellenesen korlátozza a külsős, alternatív fizetési módokat mind a fejlesztők, mind a felhasználók elől. A döntés értelmében december 9-ig bezárólag a vállalatnak engedélyeznie kell a rajtuk kívülálló fizetéseket.

Az Apple-nek ez nagyon nincs ínyére, az „óriási győzelem” ellenére fellebbeznek.

Az Apple fellebbez az ügyben, de nem azért, hogy elkerüljék, vagy megvétózzák a bírói döntést. A vállalat szerint több időre van szükségük ahhoz, hogy mindezt megfelelően képesek legyenek megoldani, vagyis biztosíthassák a technikai hátteret a felhasználók védelmének érdekében.

Az Apple képviselői azt mondják, hogy a külső fizetésekre mutató linkek és gombok potenciális veszélyt tartogatnak a felhasználóik számára. Az indoklás szerint így nagyon könnyen verhetik az embereket, és olyan dolgokért is pénzt kérhetnek tőlük, melyeket az Apple sem előtte, sem utána nem ellenőrzött, vagyis nem tudják garantálni, hogy megkapják-e azt a terméket, amelyért fizettek.

Az Apple ennek az új rendszernek a kialakításához kér több időt a december 9-i dátumnál. Mivel csak egy fellebbezésről van szó azt még nem tudni, hogy a bíróság ezt el is fogja fogadni – de igen valószínű, hogy igen. Ez azt jelenti, hogy idén minden bizonnyal nem lehet az Apple-t megkerülő fizetési módokat engedélyezni alkalmazáson belül.

via – GSM Arena

×