Ennyi volt, a Rockstar végérvényesen is eltávolította a GTAIII, a Vice City és a San Andras kult-klasszikusok eredeti verzióit a digitális boltokból.

A Rockstar éppen csak bejelentette a klasszikus GTA epizódok feljavított, modernizált kiadását, szinte azonnal, reagálásra éppen hogy időd adva nekilátott az eredeti verziók eltávolításának is. Nagy dobra ugyan nem verték, hiszen csak egy blogposztban említették meg, hogy pontosan mikortól kerülnek le a digitális boltok virtuális polcairól az eredeti játékok, ez a szomorú pillanat pedig elérkezettnek látszik.

A Grand Theft Auto III, a Vice City és a San Andreas többé nem elérhető sem a Steamen, sem a PS Store-ban, sem pedig a Rockstar Launcheren. 

Ez természetesen csak azt jelenti, hogy újabb vásárlók többé már nem vehetik meg a játékok eredeti, megjelenéskori kiadásait, azok viszont, akiknek ott csücsül a könyvtárukban továbbra is játszhatnak majd velük, ha szeretnének. Nyilván azok lehetnek a legnyugodtabbak, akiknek régebbi konzolra lemezes kiadásban van meg valamelyik alkotás, PC-n azonban nem feltétlenül garantált a kompatibilitás.

A Rockstar, de inkább a Take Two ezen döntését nagyon sokan bírálták, hiszen ezzel nagyon fontos játéktörténelmi művektől fosztják meg azokat, akik kíváncsiak a 2000-es évek játékaira. A legnagyobb felszisszenést azonban az váltotta ki, amikor kiszivárgott a The Definitive Edition tervezett ára, amelyet a kiadó egy kurrens generációs új megjelenés szintjére címkézett fel.

A játékosok ezért elkezdték tömegesen értékelni Steamen a régi GTA-kat, méghozzá pozitív értékekkel, hogy ezzel mutassák meg a T2-nek, hogy bizony nagyon szeretnék, ha fennmaradnának ezek a verziók is. Úgy tűnik azonban, hogy ez sem volt elég, és a mai naptól már senki nem szerezheti be ezeket a kult-klasszikusokat az eredeti formájukban.

https://leet.hu/termek/glorious-pc-gaming-race-model-d-wireless-matt/

×