Hamarosan itt a Halloween, ami azt jelenti, hogy érkezik új promó. Az Ultimate Screamet tavaly lecserélte az EA és érkezett helyette a Rulebreakers.

Októbert írunk és a világon főként Amerika ilyenkor Halloweeni lázban ég. A FIFA-ban is megemlékezünk erről a mulatságról egy egyedi promócióval. Tavaly előttig Ultimate Scream lapokat kaptunk, de valamiért a FIFA 21-ben ezt a koncepciót lecserélte az EA és érkezett a Rulebreakers.

Az év első igazán kiváló objective lapját ekkor kaptuk, hiszen Jota még nem igazán akart elindulni a fejlődés útján (mondjuk nem rajta múlott.) Az Ultimate Scream alatt, a játékosok bizonyos statisztikáit megnövelték és azokat az év folyamán változtatták.

Így kaphattunk a FIFA 19-ben például 99-es Pace és 99-es Shootinggal rendelkező Busquetset. A tavalyi évben a Rulebreakers lapoknál azonban már egy teljesen másfajta lapcsaládot kaptunk. A játék különböző játékosainak fő stílusjegyeit átvariálták, így megjelent egy nagyon gyors Harry Kane, valamint egy kiegyensúlyozott Lukaku is.

Rulebreakers

A másodikban talán annyi a bónusz, hogy egész évre meghatározott lapokat kaptunk és kevésbé volt köze a Halloweenhoz, így már az esemény előtt egy héttel érkezhettek a lapok. Én ebből a szempontból talán a második koncepciót támogatom, de nem mondanám, hogy nem élveztem volna az érdekesebbnél érdekesebb lapokat.

Az esemény várhatóan már pénteken elkezdődhet, de erre talán leghamarabb ma este, vagy holnap 7 órakor kaphatunk választ. Ilyenkor szoktak megjelenni a friss töltőképernyők.

Ti melyik eseményre szavaztok?

 

×