Nem ülnek a babérjaikon.

Az AMD 2016-ban startoltatta el a Zen architektúráját. A vörös óriás új szárnyakra kapott a processzoroknak köszönhetően, pár generáció alatt pedig be is előzték az éppen aktuális Intel példányokat. Úgy tűnik továbbra sem ülnek a babérjaikon, az öt éves évforduló alkalmául kiadott videóban épp erről osztottak meg néhány információt.

 

Robert Hallock elismerte, hogy a cég 2022-ben új platformra vált, mely támogatni fogja a DDR5 memóriákat is. Azt is elárulta, hogy a jelenlegi AM4-es hűtési megoldásokkal is kompatibilis lesz az újdonság. Itt egyértelműen az AM5 foglalattal érkező Zen4 processzorokról beszélt. Azt is kiemelte velük kapcsolatban, hogy a pletykákkal ellentétben támogatni fogja a PCIe ötödik generációját is, csakúgy mint az Intel 12. generációs megoldásai.

Ezen kívül arról is említést tettek a videóban, hogy 2022 elején a 3D V-Cache technológiával felturbózott Zen3+ processzorok is érkeznek majd, ám konkrét elnevezésekkel (Ryzen 5000 marad vagy 6000 lesz) itt sem találkozhatunk. Annyi biztos, hogy ezek lesznek az utolsó, AM4 foglalatba érkezett processzorok. A fentiekből tehát hamar kiderül, hogy az AMD két „új” processzorcsaládot is megjelentet jövőre, melyek méltó ellenfelei lehetnek a novemberben debütáló Intel egységeknek.

×