A legfrissebb adatok szerint 6 hónappal ezelőtti csúcsot értek el az AMD Radeon és Nvidia GeForce videokártya árak a piacon.

Ha például ma körülnézünk a videokártyák közt, talán hamar egyértelművé válik, hogy az árak még mindig el vannak szállva, köszönhetően a koronavírus okozta chiphiánynak és a kriptobányászat népszerűségének. Elemzők szerint ráadásul elég messze van még a súlyos áremelkedés vége, amit bizonyít egy most megjelent adat is. A legfrissebb elemzések szerint a GPU árak most egy 6 hónappal ezelőtti csúcsot értek el.

Az NVIDIA GeForce GPU árai 70%-kal, míg az AMD Radeon GPU árai 74%-kal magasabbak az ajánlott fogyasztói árnál.

 

Ez derül ki a 3DCenter munkatársainak elemzéséből, mely azt mutatja, hogy milyen áron mozogtak az AMD és Nvidia kártyák Európában. Most tehát úgy tűnik, hogy az árak elkezdtek ismét emelkedni. A GPU árak ugyanis 2021 májusa óta folyamatosan csökkentek, ám most elérték a 6 hónappal ezelőtti csúcsot. A GPU kínálat persze kicsit jobb helyzetben van, mint az elmúlt hónapokban, ami jó hír, ha eltekintünk az áraktól.

Nem igazán lehet tehát azt várni, hogy a GPU árak hamarosan normalizálódnak. Remélhetőleg 1-2 éven belül minden visszatér a normális kerékvágásba. Meglátjuk.

https://leet.hu/?s=shinobi&post_type=product

×