A világon rengetegen csak a nagyobb nevű böngészőket ismerik, de rajtuk túl is van ám élet, méghozzá nem is akármilyen! Ebből hoztunk el most öt kiválóságot.

Hiába van egyre több ember jelen az online térben, a webböngészők piaci eloszlása már hosszú ideje változatlan. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a több mint 3,5 milliárd internetező zöme, 65,15%-a a Google programját, a Chrome-ot használja netezésre.

Egyedül az Apple Safarija az, amely képes egy picikét a nyomában loholni a valószínűleg saját készülékekről összegyűlt 18,4 százalékos részesedésével. Mindenki más 1-2-3% környékén inog, ami ugyan így is több tízmilliós felhasználói bázisokat jelent, jócskán elmaradnak a Chrome-hoz képest.

Mindenesetre ha teljesen véletlenszerűen felcsapnánk a világon egy telefont, laptopot vagy PC-t, akkor nagyon nagy eséllyel a Chrome, Opera, Firefox, Edge, négyesfogat valamelyike lesz az alapértelmezett. Pedig rajtuk kívül is vannak ám kifejezetten remek programok, sőt, olyanok, melyek adatvédelem szempontjából még jobbak is, mint a nagyobbak.

Ezekből hoztam el most ötöt, melyek még nem kerültek fel a statisztikai oldalakra, vagyis egyelőre csak nagyon kevesen használják őket, viszont megbízhatóak, tudásban nem maradnak el a fentiektől, és szuperbiztonságosan kezelik az adatainkat is.

Brave

A Brave az egyik legjobb ezen a listán, hiszen szinte pontosan úgy működik mint a Chrome. Különbség persze van dögivel, többek között például – elméletben – nyolcszor gyorsabb annál, nem gyűjt a felhasználóról semmilyen adatot, automatikusan tiltja a reklámokat, de ha akarjuk, akkor reklámnézéssel még kriptovalutát is kereshetünk. Szinte mindenre elérhető, Linuxra, macOS-re, Windows-ra és mobilokra is letölthető.

Polarity

A Polarity nagyon hasonlít a Brave megoldásához, ami azt jelenti, hogy szintén van benne beépített reklámblokkoló, a használat során semmiféle adatot nem gyűjt, és kifejezetten biztonságos és gyors. Ez utóbbit leginkább annak köszönheti, hogy éppen csak terheli valamivel a CPU-t és a RAM-ot, voltaképp ez is a legnagyobb ütőkártyája a nagyokkal szemben. Sőt, az Operához hasonlóan a Polarity-nek is van képernyőmentési funkciója.

Vivaldi

A Vivaldi talán az egyik legtestreszabhatóbb böngésző mind közül. Szinte bármit kedvünk szerint variálhatunk, a weboldalakat egymás mellett is megtekinthetjük, színsémákkal és hátterekkel tehetjük egyedibbé, és a többihez hasonlóan nem gyűjt a felhasználóról semmilyen adatot és még a reklámokat is tökéletesen blokkolja. A Vivaldi az Opera nyomdokain halad, így aki inkább azt a böngészőt kedveli, ezzel is bátran tehet egy próbát.

Firefox Focus

A Firefox 2015-ben dobta ki a Focus nevű mobilos böngészőjét, ami nagyon hasonlóan működik a fentiekhez, alapvetően viszont úgy működik mint az „anyaprogram”. A Focus azonban a böngészés közben tiltja a reklámokat, nem tárol adatot, és automatikusan szűri a kártevőket is. Ha vannak olyanok, akik iOS-en, Androidon, esetleg táblagépen Firefoxot használnak, akkor erre mindenképpen érdemes lehet ránézni.

TOR

A The Onion Router, közismertebb nevén a TOR böngésző az egyik legismertebb program a teljesen anonim böngészéshez. Sokan a dark webhez való csatlakozáshoz használják, a valódi felhasználási módja azonban korántsem állapodik meg ennyiben. Sok újságíró használja munkára, az internethasználatot cenzúrázó vagy blokkoló országokban élő aktivisták, és mivel egészen hatékony az elrejtésben, még bűnözői szervezetek is ezt használják. Ezt leginkább csak azoknak lehet ajánlani, akiknek igazán fontos a névtelenség.

További böngészők, melyeket érdemes lehet kipróbálni:

  • Avast Secure Browser
  • TENTA
  • Epic
  • Comodo IceDragon
  • Min Browser

Te még ismersz/ajánlasz hasonló kevésbé ismert, de kiváló böngészőt?

https://leet.hu/shop/back2school/

×