A legelső kriptovaluta teljes készletének már 90%-át kibányászták, és ugyan nem a közeljövőben fog teljesen elfogyni, érdemes lehet már most foglalkozni a problémával.

A Bitcoin a világ első, manapság pedig a legnépszerűbb, legnagyobb kriptovalutája, melyet a 2008-as gazdasági világválság válaszaként eszelt ki a máig ismeretlen Satoshi Nakatomo. A kriptovaluta viszont mindösszesen 21 millió érmét tartalmaz, amelynek a 90%-át mostanra már kibányászták – írta az RT.

Nakatomo ezt a felső korlátot azért állapította meg, azért korlátozta a bitcoin készletét, hogy ezzel fékezze meg azt az inflációt, amely a fiat valutákhoz hasonlóan a korlátlanságból ered. Az Investopedia adatai szerint 2021 augusztusára körülbelül 18,7 millió bitcoin állt rendelkezésre, és már csak 2,3 millió bitcoin maradt bányászásra.

A jelenlegi becslések alapján az utolsó bitcoint 2140-ben fogják kibányászni.

Ez jelenleg egy nagyon távoli dátumnak tűnik, azonban a több helyütt a “jövőnek” titulált BTC életében egyáltalán nem az. Akkor legalábbis, ha a jövő alatt nem az elkövetkező néhány évet, évtizedet értjük. Ez pedig nyilván felvetett néhány kérdést is azzal kapcsolatban, hogy a bitcoin hálózata például működőképes marad-e ezt követően, avagy sem.

Pontos válaszokat ugyan még nem tudunk, az elemzők abban teljesen egyetértenek, hogy a bitcoin gazdaságának meg kell változnia ahhoz, hogy továbbra is hasonlóan működhessen 120 év múltán is. Többen úgy vélik, hogy a kriptopénz ökoszisztémája át fog alakulni, ahogyan az identitása is megváltozott az elmúlt évek során. Eredetileg napi tranzakciókat bonyolító fizetőeszközként vezették be, de később inkább már befektetési eszközként lett egyre népszerűbb.

Jelenleg azonban a bitcoin ritkasága és emelkedő ára vonzza a spekulatív befektetőket, akiknek a fogadásaik volatilis árfolyam-ingadozásokhoz vezetnek, ami elvonja a komoly befektetőket a kriptovalutától. A Bitcoin árfolyama idén a februári 60.000 dolláros csúcsértékről a nyár folyamán ennek felére ugrott, majd a héten ismét 55.000 dollárra emelkedett érménként, jelenleg pedig már az 57.000-es értéket ostromolja.

Akkor viszont, ha újabb készleteket tennének elérhetővé, az szinte biztosan az árfolyam eséséhez vezetne.

Mindennek ellenére néhány ország, mint például El Salvador és újonnan Brazília sokat tesz azért, hogy a kriptopénz országos szinten is elfogadott legyen, sőt, Salvadorban már hivatalos fizetőeszköznek számít, és állami bányászatokat is létesítettek.

blank

blank

blank

Stranger Things bögre - Friends dont lie2990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Birmingham2990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Thomas Shelby2990Kosárba

Stranger Things bögre - fehér3990Kosárba

Peaky Blinders bögre - By order of the Peaky Blinders2990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Stranger Things bögre - ABCDEF2990Kosárba

The Boys bögre - Dont be a c*nt2990Kosárba

Stranger Things bögre - fekete3990Kosárba

The Boys bögre - F**k Supes2990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)7990Kosárba

Stranger Things bögre - Upside Down4990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

The Boys bögre - Homelander2990Kosárba

The Boys bögre - Butcher2990Kosárba

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Stranger Things kulcstartó - Stuck in the UpSide Down1490Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Strong 4G LTE Router 300 (4GROUTER300)

25 990 Ft

Kosárba

25 990 Ft
blank

4G LTE Router 300 4G LTE Router 300 Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú… tovább »

25 990 Ft

Kosárba

- 4G LTE internet kapcsolatát bárhol - Helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - 2db SIM kártya adapter (A SIM-kártya nincs benne) - Internet kapcsolat bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel - 2db leszerelhető külső antenna a jobb 4G LTE teljesítményért - 4x Ethernet LAN port a vezetékes csatlakozáshoz az internetre

Strong 4G LTE Router 300M (4GROUTER300M)

22 990 Ft

Kosárba

22 990 Ft
blank

Strong 4G LTE Router 300M     Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú internet… tovább »

22 990 Ft

Kosárba

- Ossza meg a 4G LTE internet kapcsolatát bárhol, bármelyik vezetékes vagy Wi-Fi eszközével - Rendkívül kompakt és elegáns kialakítás - Akár további beállítások nélkül is használhatja: Csak helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - Szolgáltató független termék, hogy mindig kihasználhassa a szolgáltatók legjobb ajánlatait. - 1x Nano-mikro SIM-kártya adapter bármilyen típusú SIM-kártyához - 1x Ethernet port bármilyen vezetékes eszköz internethez történő csatlakoztatásához - 2x levehető külső antenna SMA csatlakozókkal a jobb 4G LTE teljesítmény érdekében - Ossza meg az internet kapcsolatát bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel

Kacsolódó cikkek

×
blank