A fejlesztők korán felkészültek az integrálásra.

Csütörtök kora reggel érkezett meg a Warzone és Cold War hatodik szezonja. A fejlesztők rengeteg újdonsággal jelentkeztek, ahogy minden szezonban, úgy a hatodikban is több, új fegyver színesíti majd a játékot. Ám úgy tűnik, hogy a fejlesztők már készítik el a Vanguard integrációt is.

Két fegyver már fel is bukkant a menüben!

 

Igazi klasszikusokról beszélhetünk, hiszen az STG 44 és az M1 Garand tette tiszteletét a játékban. Egyelőre nincs mód a „legális” feloldásukra, nagy eséllyel jó ideig nem is lesz. Két út áll a fejlesztők előtt, vagy megvárják a Vanguard kiadását vagy egy kis marketingcélzattal a játék megjelenése előtt feloldhatóvá teszik őket.

 

Azt azonban már megtudhattuk az újdonságoknak hála, hogy a Vanguard 10 attachmentes Gunsmith-je is integrálása kerül majd Warzone-baa. A fejlesztők pillanatnyilag ki is kapcsolták a Private Matches lehetőséget, mert a játékosok már elkezdték exploitolni a módot, hogy idő előtt kipróbálhassák a fent megnevezett két újdonságot. Reméljük a fejlesztők hamarosan tisztázzák, hogy miért kerültek be ilyen korán a Warzone fájljaiba a fegyverek.

Napvilágra került egy újabb módszer, bár nem tudjuk meddig fog működni:

  1. Indíts el bármilyen Warzone módot, ahol elérhető a Weapon Drop Field Upgrade
  2. Keresd meg a legközelebbi Weapon Drop Field Upgrade-et
  3. Interactolj a tárggyal és kérd ki a fegyvered
  4. Próbálkozz addig, míg nem kapod meg az M1 vagy STG 44 fegyvereket

×