Addiktológusok és terapeuták szerint a kriptovalutákkal való kereskedés ugyanúgy függőséghez vezethet, mint a szerencsejáték, vagy a drog és az alkohol.

Néhány évvel ezelőtt Skócióban megnyílt a világ egyik, de inkább az első kripto-függőséggel foglalkozó klinikája, ahol kifejezetten olyan embereket kezelnek, akik egyszerűen nem tudnak leállni a kriptovaluták kereskedésével.

A szerencsejáték-függőség köztudottan egy fontos probléma, amely létezését senki sem vitatja. Megannyi család és élet tönkretevője, ami bizony messze túlmutat a kaszinókon. A világon nagyon sok helyen – úgy pedig Magyarországon is – teljesen legális a szerencsejáték, és viszonylag könnyen, szinte bárki számára elérhető. Ennek legelterjedtebb formája a sportfogadás, ami amolyan kapudrogja a szerencsejáték-függőségnek.

Hasonló problémákat figyeltek meg a kriptovalutákkal való kereskedés kapcsán is.

A Castle Craig függőségekkel foglalkozó intézete

Chris Burn, a Castle Craig kórház szerencsejáték-függőséggel foglalkozó terapeutája szerint a kriptofüggők olyan tüneteket mutatnak, mint a szerencsejáték-függők, és a benne rejlő kockázat miatt könnyű is rácsúszni a megszállott kereskedésre. Anthony Marini, az intézet egy másik terapeutája hozzáteszi, hogy a függők többsége alkalmi kereskedéssel kezdi (ez lehet itt a kapu), de ez aztán felpörög, amint elkezd egy kis pénzt keresni vele, ugyanis ekkor megnövekszik a dopamin termelődés.

Ha ilyenkor nem „józanodik ki” az illető, nem képes megálljt parancsolni, akkor könnyen egy rulettasztalnál találja magát, ahol megállás nélkül, megszállottan rakja meg a téteket – hátha valamelyik bejön. Ezért is hozták létre a valószínűleg a világ egyik legelső kriptovaluta-függőséggel foglalkozó intézetét a Castle Craig intézetén belül.

Nagyobb szükség lehet rá, most, mint évekkel ezelőtt, Marini szerint az elmúlt egy évben megtízszereződött az intézetbe való jelentkezés.

Anthony Marini a Castle Craig udvarán | Kép: Decrypt

A megnövekedett esetszámon nem lepődhetünk meg, hiszen a Bitcoin és a kriptoláz is az elmúlt egy évben erősödött meg igazán. A kriptovaluták egyre jelentősebb szerepet játszanak az emberek életében, néhol még hivatalos fizetőeszközként is bevezették.

A legnagyobb gond azonban az, hogy a legfelkapottabb digitális valuták árfolyama rendkívül változékony. Jól láthattuk ezt a Bitcoin esetében is, amikor egyik pillanatról a másikra felére esett vissza az árfolyama. Ebbe pedig mentálisan bele lehet rokkanni, és hasonló módon teheti tönkre emberek életét, mint ahogyan a játékfüggőség.

„Ha azt mondod valakinek, aki kriptózik, hogy „szóval te időnként szerencsejátékot játszol”, azt fogja mondani, hogy „nem, nem játszom”. Szóval vedd ki a szerencsejáték szót, és mondd azt, hogy ‘alkalmanként kereskedsz'” – mondja Marini, hogy a kettő közötti hasonlóságra utaljon.

A Craig Castle elvonó belülről

Amit Marini a legaggasztóbbnak tart, az az, hogy a médiában a legtöbb történet olyan emberekről szól, akik pénzt csináltak: „Nem hallunk azokról az emberekről, akik sok pénzt veszítettek. Az emberek annyira szégyellik magukat, annyira bűnösnek érzik magukat, hogy nem akarnak beszélni róla. Egyszerűen hülyének érzik magukat.”

Egy nemrégiben a szerencsejátékról leszokni próbáló emberek körében végzett felmérés szerint közel 40%-uk gondolt már öngyilkosságra, 33%-uk pedig már meg is kísérelte azt, és Marini szerint háromszor több ember követ el öngyilkosságot a szerencsejáték miatt, mint bármely más függőség miatt. A kriptokereskedés azonban eltér a szerencsejátékoktól (és a tőzsdei kereskedéstől), magyarázza a szakember. A legnagyobb eltérés például a 24 órás elérhetőség, az ingadozás és a közösségi média hatalmas jelentősége, amely könnyen felerősítik a függők kontrollálatlan tendenciáit.

Marini az egyik legrosszabb az egészben, hogy sokan egyáltalán nem veszik komolyan ezt a problémát, míg a legtöbb szakember pedig egyszerűen nem érti a kriptofüggőségeket, nem látnak bele ebbe a kultúrába.

via – Decrypt, TweakTown

×