A Steam legfrissebb hardveres felméréséből kiderül, hogy hogyan oszlik meg a piac az AMD, az Intel és az NVIDIA között.

A Valve a Steam áruházán keresztül rendszeresen felméri, hogy a felhasználók milyen beállításokkal rendelkeznek a platformon. Évekig az Intel és az Nvidia komponensek voltak a legelterjedtebbek, de ez lassacskán megváltozik.

Amióta az AMD megjelent a Ryzen és az RDNA2 kártyákkal, a piros tábor népszerűsége folyamatosan nőtt, és a múlt hónap úgy tűnik, hogy nagyon jó hónap volt a cég számára. A Ryzen CPU-k piaci részesedése ismét átlépte a 30 százalékos határt, ami minden idők egyik legjobb egyéni piaci részesedését is jelenti.

A pirosak processzorai jelenleg a Steamet futtató összes Windows PC 30,15%-át teszik ki, míg az Intelt használók igen masszív 69,83%-os bázist alkotnak.

Az AMD a videokártyák terén is jól teljesít. Az RX 6000 végre helyet kapott a Steam listáin. A gpu november óta van forgalomban, és jelenleg 0,16 százalékos részesedéssel rendelkezik. Ez az első RDNA2 termék, amely megjelenik a Steam listáján. A 0,15 százaléknál alacsonyabb százalékos arányú termékek nem kerülnek fel a listára.

Bár a Steam nem közöl pontos részleteket az egyes processzormodellekről, mint a grafikus kártyákról, azért feltételezhető, hogy az AMD 2,84%-os növekedése nagyrészt a Ryzen processzorok által kínált teljesítménynek és értéknek köszönhető. A fogyasztók a legjobb játékprocesszorok keresése során az AMD felé tendálnak, még akkor is, ha az Intel 11. generációs processzorainak képességeit kínálják, ami részben hozzájárult az AMD piaci részesedésének májustól augusztusig tartó csökkenéséhez.

Aztán ott van az a sebesség, amellyel az AMD átvette a piaci részesedését az Inteltől, amely 2017 szeptembere óta évente átlagosan 4,55%-os mértékben nőtt. Az AMD javuló eredményeit rövid távon viszont az Intel közelgő Alder Lake lapkái veszélyeztethetik, legalábbis a következő generációs Zen 4 CPU-k 2022-es debütálásáig.

További említésre méltó statisztikák közé tartozik a felhasználók 3,87 százalékos váltása, vagyis azok, akik az elöregedett és már nem támogatott Windows 7-ről Windows 10-re váltottak. A közkedvelt Nvidia GTX 1060-at hamarosan megelőzheti a GTX 1650, ha a jelenlegi trendek folytatódnak, és a jelenlegi kártyahiány befolyásolja a vásárlók választását.

via – PCGamesN, Hardware.info, Steam

×