Nem örülnek az Intelnél.

Az Intel 12. generációja már bizony a spájzban van. Egyre több benchmark és pletyka jelenik meg az Alder Lake-kel kapcsolatban az elmúlt hetekben. Az első példányok egy hónapon belül megérkezhetnek már a boltok polcaira, így természetes az egyre fokozódó aktivitás. Kínában azonban ennél is tovább mentek, a feketepiacon akár meg is vásárolhatjuk az új processzorokat.

Ráadásul nem csak pár daraból beszélhetünk!

 

A képekből sok mindent leszűrhetünk. Egyrészt a processzorok nagy része nem a végleges, retail változatok közül való, hanem az Intel által különböző gyártóknak, tesztereknek kiküldött ES2 szériákból. Másrészről a feliratokra ránézve az is hamar kiderül, hogy a legerősebb, Intel Core i9-12900K processzorokból rengeteg darab került ki a feketepiacra, külön tartókban foglalnak helyet.

A processzorokat 4500 CNY környékén árulják a helyi eladók, ez körülbelül 700 dolláros árnak felel meg. Új foglalatról beszélhetünk, így megfelelő alaplap hiányában egyelőre még nem igazán tudnánk működésre bírni a bestiát. Ám azon sem lepődnénk meg, ha valamilyen úton-módon már lehetne alaplapokat is venni a meg sem jelent CPU-k mellé. Papíron sorozatszám alapján könnyen kideríthető lenne, hogy mely cégek próbálnak túladni a feleslegessé vált példányaikon, ám kötve hinnénk, hogy az Intel ebbe erőforrást ölne.

×