Battlefield

Fejlődés, skinek és mastery – Mindent, amit eddig tudunk a BF 2042-ről

Végre hivatalosan is bejelentették a Battlefield 2042 bétáját, és ezzel együtt a DICE fejlesztőcsapata részletes információkat adott arról, hogyan fog működni a játék fejlődési és kozmetikai rendszere. A kozmetikumok lassan minden játékban jelen vannak, lehet az egy kisebb fejlesztő játéka, vagy egy óriásé. Sokszor ezek a kozmetikumok megmutatják, hogy mennyire dedikált egy játékos, illetve néha még azt is, hogy mennyire játszik jól.

A jó hír, hogy ahogy játszol a Battlefield 2042-vel, új fegyvereket, kozmetikumokat, játékoskártyák testreszabását, valamint fegyver- és járműmestereket oldhatsz majd fel.

Íme minden, amit a Battlefield 2042 fejlődéséről és testreszabásáról tudni kell.

A Battlefield 2042 fejlődési rendszere

A DICE kifejtette, hogy a Battlefield 2042 játékosok fejlődési rendszerével azt szeretnék elérni, hogy „a legtöbb XP-t azok a játékosok kapják, akik teljesítik a célokat, és a meccs végéig kitartanak a csapatuk és osztaguk mellett”. Természetesen a killek, asszisztok és „egyéb támogató akciók” is segítenek XP-hez jutni. Lényegében nem sok minden változott, de úgy tűnik, a csapatmunka, illetve a különböző célok, mint például foglalás több XP-t fog adni.

Arra is fény derült, hogy visszatérnek a Ribbonok, amelyek a játékosoknak olyan játékbeli célokat adnak, amelyek teljesítése növeli az XP-t. Elmagyarázták, hogy ezeknek a szalagoknak három szintje lesz, amelyek mindegyike nagyobb XP jutalmat biztosít.

  • Objective Ribbon – A célok teljesítésért szerezheted.
  • Wingman Ribbon – Támogatással újjáélesztéssel és különböző asszisztokkal szerzed.
  • Logistics Ribbon – Heal, ammo dobással és járművek javításával szerezhetsz.
  • Intel Ribbon – Az ellenség felderítése és megzavarásáért, például EMP-kkel vagy drónok megsemmisítésével.
  • Combat Ribbon – A legegyszerűbb és sokak számára legélvezetesebb, az ölésekért és járművek elpusztításáért.

Szintek

Az új Battlefieldben 99. szintig új specialistákat, fegyvereket, járműveket, kütyüket és kozmetikumokat oldhatnak fel a játékosok. Ám ezzel azonban még nincs vége.

Amint a játékosok elérik a 99. szintet, továbbléphetnek az „S-szintekre”, amelyek lehetővé teszik, hogy a játékosok egészen a 999. szintig jussanak el. Több jutalmat nem lehet kiérdemelni, de a DICE szerint „ezek a végső módja annak, hogy megmutasd a veteránságodat a csatatéren”!

Remélhetőleg később valamivel megajándékozzák ezeket a játékosokat.

Mastery rendszer

Miután megkezdted a szintlépéseket és az új fegyverek és járművek megszerzését, egy magasabb szintre léphetsz a Battlefield 2042 Mastery rendszerével. A DICE azonban úgy írja le, hogy a legjobb Mastery jutalmak megszerzése „monumentális feladat”.

Ezzel a rendszerrel a játékosok elkezdhetnek „kozmetikumokat szerezni az adott hardverhez, például egy új skint, és egy új szintű Mastery Badge-et, amit megszerezve díszítheted a Player Cardodat, és büszkélkedhetsz az elért eredményeiddel”. Ez nagyon hasonló, mint amit a Call of Duty-ban alkalmaznak a különböző challangek teljesítéséért.

A legjobb Mastery kozmetikumok fekete és piros színösszeállítással lesznek megkülönböztetve. Feras Musmar dizájnigazgató elmondta, hogy „amikor ezeket a színeket meglátod egy játékoson, azonnal megérted, hogy félni kell tőle”.

Playercard/Játékoskártya

A Mastery rendszer mellett a játékosok a Battlefield 2042-ben elért eredményeikkel is feldíszíthetik a játékoskártyájukat.

A Battlefield 2042 játékosok a játékoskártyájukon megjeleníthetik:

  • Player icon és title: Középen fent látható
  • Platform indicator: megmutatja melyik platformról játszol
  • Player level: A szintet jelzi majd később az S szinted
  • Player card art: Az a nagy kép, ami remélem később testreszabható lesz, mint BF4-ben
  • Player badges: A fentebb említett Mastery rendszerből kapott ikonokat itt helyezheted el

Testreszabás és skinek

Elérkeztünk a kérdőjeles részhez, illetve sokak kedvencéhez. A kozmetikumok két módon lesznek elérhetőek. Az egyik a legegyszerűbb, a megvásárlás módján, a másik a feljebb említett módon a játék közben szerezhetik meg.

A specialisták skinjei ritkaságokban kaphatók, a Rare és Epic skinek komponenssel is rendelkeznek. Ezeket lehet keverni és kombinálni. A Legendary skinek azonban úgy jönnek, ahogy vannak, és az összetevők nem cserélhetők másik skinre.

Ez egy érdekes döntés a véleményem szerint, de lehet, hogy később megváltoztatják, ha esetleg több skin érkezik a játékba.

Íme a Battlefield 2042 kozmetikai „szintjei”:

  • Common (szürke)
  • Rare (kék)
  • Epic (lila)
  • Legendary (arany)

Valószínűleg a Common skinek egy általános szín változtatáson mennek át, míg a Legendary variánsok akár az egész fegyver kinézetét megváltoztathatják.

Remélhetőleg a béta alatt és után a DICE kicsit nyitottabb lesz a játékkal kapcsolatban. Már nagyon jól jött a játéknak ez síri csend megtörése. Sokan kezdtek aggódni a játék, illetve a fejlesztés miatt.

Mit gondoltok, a béta ténylég elég ütős lesz, hogy levegye a rajongókat a lábukról?

forrás: charlieintel

DV

Korábbi cikkek

Fájni fog: Jelentős mértékű drágulásra készül a Spotify

Bódi Dániel 2024.04.04. - 10 évnyi működést követően a Spotify tavaly augusztusban emelt a csomagjai…

4 perc telt el azóta...

Az Attack on Titan alkotója tíz év után először új mangát mutatott be

2024.04.04. - Kétségtelen, hogy az Attack on Titan az egyik legjelentősebb franchise a mangák és…

19 perc telt el azóta...

Élőben szurkolhatsz TheVR Janinak a Magyar Streamer Bajnokság döntőjén Budapesten

2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…

2 óra telt el azóta...

Miért fontos, hogy a gamer szék ergonomikus kialakítású legyen?

Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…

3 óra telt el azóta...

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

3 óra telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

4 óra telt el azóta...