Módosítottak a Blaha Lujza tér még 2019-ben készített eredeti felújítási tervein, ami a korábbihoz képest sokkal zöldebb és gyalogosbarátabb lesz.

A Blaha Lujza tér Budapest talán egyik legfontosabb és legforgalmasabb közlekedési csomópontja, ami sajnos az elmúlt években, de inkább évtizedekben (úgy a Nemzeti Színház elbontását követően) különösen lepusztult. Problémát jelentettek a hajléktalanok, a balhés csoportosulások, de a köztisztaság szempontjából sem remekelt a tér.

Ez viszont gyökeresen megváltozhat, de legalábbis szebb lesz, köszönhetően az idén júliusban indult felújítási munkálatoknak. Az eredeti tervek alapján bátran kijelenthettük, hogy valóban teljesen átalakul a Blaha látképe, most azonban forráscsökkenés miatt változtatásokról számolt be az Építészfórum.

Ez azt jelenti, hogy a tervezett aluljáró-bővítés sajnos elmarad, és az oda tervezett nyilvános WC a felszínen kap helyet. A buszváró sem kap egyedi fedést, a Rákóczi úti középső fasor telepítése is elmarad, a térre tervezett pavilont pedig az eredetileg tervezettől eltérő formában valósul meg.

Cserébe viszont több fát ültetnek, nagyobb hangsúlyt fektetnek a zöldítésre, illetve a távlati fejlesztésekhez – villamos vonalak, kerékpáros infrastruktúra – is rugalmasabban alkalmazkodnak, vagyis jobb lesz a terület kialakítása. A gyalogosforgalom az eddigiekhez képest nagyobb hangsúlyt kap, az eddig leaszfaltozott rész pedig egy fásított ligetes-árnyékos köztérré válik.

Így fog kinézni az újra tervezett Blaha Lujza tér, amely munkálatai várhatóan 2022-ben fejeződik be:

A Blaha Lujza tér felújításának új látványtervei

Forrás: BKK

Forrás: BKK

Forrás: BKK

Neked hogy tetszenek a tervek? Szerinted elég lesz ez a felújítás ahhoz, hogy jobb hely legyen a Blaha, mint korábban?

×