Lassan tényleg oda jutunk, hogy a fiataloknak illegális lesz a digitális térben egyáltalán létezniük. Nagyjából mint az 1990-es években.

A kínai kormány nagyon vissza szeretné szorítani a fiatalok „súlyos videojáték-függőségi problémát” az országban, amit az elmúlt hónapokban bevezetett drákói intézkedésektől remélnek.

A legutóbb bevezetett törvény szerint például a kiskorúak egy héten mindösszesen három órát tölthetnek videojátékkal, azt is csak hétvégén. Hogy ezt tényleg be is tartsák, közvetlenül a kiadókat és a fejlesztőket kötelezik az ellenőrzésre, ami miatt a Tencent egy arcfelismerő rendszert vezetett be, mely azonnal és kijátszhatatlanul tiltja azokat a 18 éven aluliakat, akik megpróbálják kijátszani a törvényt. Itt azonban nem áll meg a Kínai Kommunista Párt, és újabb szigorításokat vezet be.

Most a 16 éven aluli fiatalokat tiltja el a streameléstől.

Az Államtanács által szeptember 27-én, hétfőn közzétett „gyermekek fejlődésére vonatkozó 10 éves nemzeti iránymutatásokból” kiderül, hogy a kínai hatóságok az új szabályok betartására köteleznék az országban elérhető összes streaming platformot. Vagyis azt várják tőlük, hogy tiltsanak ki minden 16 év alattit a platformokról, de legalábbis vegyék el a streaming lehetőségét tőlük.

Itt pedig már nem csak a játékosokról van szó, hanem tulajdonképpen mindenkiről, aki bármit is szeretne élőben közvetíteni.

A kormány továbbá kijelenti, hogy az online szórakoztató szolgáltatásokat (például videojátékok, élő közvetítés, audio- és videostreaming, közösségi média stb.) nyújtó vállalatok felelősek az olyan intézkedések végrehajtásáért, amelyek korlátozzák a kiskorúak online szórakozásra fordított idejét és pénzét. Tehát akkor, ha szabálytalanságot látnak, konkrétan egy 16 év alattit streamelni, akkor a cégeket büntetik meg érte.

Az Államtanácsazt is hozzátette, hogy „egy egységes elektronikus személyazonosság-hitelesítési rendszer” bevezetését is tervezi, amely a Tencent által bevezetett rendszerhez hasonlóan, de országos szinten, és közvetlenül a kormány által működtetve fogja ellenőrizni, hogy a kiskorúak hogyan, mikor és mivel töltik online az idejüket.

A helyzet pedig az, hogy a szigorítás működik, ugyanis már több mint 200 kínai játékgyártó tett ígéretet a kínai vezetésnek arra, hogy be fogják tartani a szabályokat. A behódolásnak egyetlen oka van, hogy az eddigi intézkedések már így is súlyos dollármilliós kieséseket okozott a vállalatoknak, egy ellenszegüléssel pedig a teljes megszűnést kockáztatnák. Még az olyan óriás, és globális szinten is meghatározó cégek is, mint a Tencent és a NetEase.

via – Ginx

×