Az Apple híresen hírhedt, hogy egyáltalán nem ódzkodik ellopni a független fejlesztők ötleteit, jelen esetben egy szimpla virtuális billentyűzetről van szó.

A világ legnagyobb cégei mindennapjaiban egyáltalán nem mondhatni ritkának, hogy valamiért beperelik őket, sőt, mondhatni alaposan meg is vannak edzve. Az Apple ügyvédei pedig mostanában egy szunnyadásnyit sem pihenhetnek, ugyanis egyre-másra érik a céget az egészen megalapozottnak tűnő perek, és egyre több a fejlesztők részéről, akik állítják, az Apple szándékosan lehetetleníti el őket.

Ennek oka talán az lehet, hogy az Epic „sikerén” többen is felbuzdultak, ahogyan egyre több állam kormánya is a sarkára kezd állni az almás céggel szemben. A napokban például az Európai Bizottság terjesztette elő azt a törvénymódosítást, mellyel köteleznék az Apple-t az USB-C-s töltők használatára.

Most pedig egy újabb fejlesztő feszül neki az almásoknak látszólag teljesen jogosan, a vád szerint ugyanis először meg akarták venni aztán letiltották az appját, majd ellopták az ötletét.

A történet szerint Kosta Eleftheriou nevű görög fejlesztő néhány éve fejlesztett egy alkalmazást az Apple okosóráihoz, ami egy, az eredetinél jobban működő billentyűzet volt, amit FlickType-nak nevezett el. Az app állítólag olyan jól működött, hogy maga az Apple kereste meg őt, hogy tárgyaljanak vele a FlickType megvásárlásáról, hogy azt a későbbi eszközökbe beépítve használhassák.

2019 januárjában be is hívták egy beszélgetésre, ahonnan távozva Kosta azt hitte, hogy nyélbe fogják ütni az üzletet, az Apple megveszi tőle az appot. Másnap viszont hideg zuhanyként érte az email. amit a vállalattól kapott, amiben mindösszesen annyit írtak neki, hogy a FlickType-ot eltávolították az alkalmazásboltból, mert megszegte az Apple szabályzatát.

Az indoklás szerint a probléma annyi volt, hogy a FlickType egy virtuális billentyűzet az Apple Watch-hoz. És ennyi.

Ami még érdekesebbé teszi a sztorit, hogy mindeközben más billentyűzet alkalmazások fennmaradhattak, kizárólag Kosta fejlesztését tiltották ki. Kosta természetesen jelezte, hogy ez így nem okés és fellebbezett – többször is, az Apple viszont minden alkalommal visszadobta, mondván, hogy a FlickType kitiltása teljesen megalapozott volt. Igen ám, csakhogy egy évvel később egy újabb emailben tudatták vele, hogy rájöttek, hogy „hibát követtek el, de gyorsan korrigáltak”, és az app visszakerülhet a Store-ba.

Kosta pedig eredetileg emiatt perelte be az Apple-t még fél évvel ezelőtt, a fordulat azonban csak most jön az ügyben. A vállalat nemrégiben megtartott bemutató eseményén az újabb iPhone modelleken kívül egy csomó más kütyüt is leleplezett, köztük is az Apple Watch 7-tel.

Ennek különlegessége, hogy megvillantották az okosóra fejlesztett billentyűzetét, ami véletlenül pont olyan, mint a FlickType.

Mivel az ügy nem konkrétan emiatt robbant ki, hanem a komoly bevétel kiesés miatt, még Kosta ügyvédei sem tudják, hogy ez milyen hatással lesz a perre. A fejlesztő reakciójából azonban látszik, hogy egy szimpla bocsánatkérés nem lesz elég, ugyanis most ő maga távolíttatja el a FlickType-ot az App Store-ból.

Az ügy komolyságát egyébként kiválóan árazza be a Microsoft, ami korábban 250 millió dollárért vásárolta meg a SwiftKey billentyűzet-alkalmazást. Vagyis ha megbüntetik az Apple-t, akkor akár hasonló mértékű büntetéssel is számolhatnak.

via – The Verge, 

×