Javában készül a Super Mario animációs mozifilm, aminek a szereposztásánál jobbat ki sem lehetett volna találni.

Tegnap egy igazán különleges és meglepően remek Nintendo Direct eseményen lehettünk túl, melyen megannyi játék mellett mindenki legnagyobb meglepetésére bejelentették a Super Mario Bros. mozit is.

Egészen pontosan egész estés animációs filmet, amit az Illumination Entertainmenttel közösen hoznak tető alá. A stúdiót többek között olyan sikerfilmjeiről ismerhetjük, mint a Gru, a A kis kedvencek titkos élete, a Lorax, vagy a Shrek ötödik része, vagyis értő kezekben van a Mario projekt.

Sőt, azt is tudhatjuk, hogy mikor kerül a mozikba: az amerikai premiert 2022. december 21-ben állapították meg, a világ egyéb más féltekén pedig nem sokkal ezután tűzik műsorra.

A szereposztáson pedig mindenki szeme el fog kerekedni, ugyanis a Mario film egy sztárparádé lesz!

 

Kezdetben ott a címszereplő, akit nem más, mint a Galaxis Őrzői, a Jurassic Parkból is ismerős Chris Pratt fog alakítani. A legendás játékfejlesztő, Shigeru Miyamoto szerint Mario a filmben sokat fog beszélni, erre a karakterre pedig aligha volna alkalmasabb, mint a szószártyár Chris.

A testvérét, Luigit a Felhőtlen Philadelphia ikonikus arca, Charlie Day alakítja majd, míg Peach hercegnő szerepét a csodálatos Anya Taylor-Joy öltheti magára, akit legutóbb a Netflix sorozatában, a Vezércselben láthattunk. Az egyik legnagyobb meglepetés azonban Bowser lett, aki nem más formál majd meg, mint az egyeltlen és utánozhatatlan Jack Black, de nagyokat pisloghatunk Donkey Kongon, aki Seth Rogen hangján szólalhat meg.

Íme a teljes nyilvánosságra hozott szereplőgárda:

  • Chris Pratt – Mario
  • Anya Taylor-Joy – Princess Peach
  • Charlie Day – Luigi
  • Jack Black – Bowser
  • Keegan-Michael Key – Toad
  • Seth Rogen – Donkey Kong
  • Fred Armisen – Cranky Kong
  • Kevin Michael Richardson – Kamek
  • Sebastian Maniscalco – Spike

Mivel nem egy élőszereplős adaptációról van szó (hála ég), hanem egy animációs mozi lesz, így a színészek „csupán” a hangjukat kölcsönzik majd a karaktereknek. De még így is sokak rácsodálkozhatnak a fenti színészóriásokra, bár akik tudják, hogy majdnem mind imádja a videojátékokat, azok szeme már kevésbé kerekedhet el. Mindez egyébként egy üzenet is lehet a Nintendo részéről, ugyanis mind a szereposztás, mind pedig az, hogy előbb Amerikában lesz a premier azt mutathatja, hogy nyitnak a nyugati közönség felé, de legalábbis nagy hangsúlyt fektetnek rá.

Ennek talán a Detectív Pikachu sikere lehet az oka, ami tulajdonképpen minden idők egyik, ha nem a legjobb videojáték adaptációja, amiben ugyan fel-feltűntek legendás japán színészek, a főbb szerepeket nyugati tehetségek játszották, sőt, Pikachu hangja maga Ryan Reynolds volt. reméljük, hogy a jövő decemberben érkező Super Mario is hasonlóan sikerül majd.

×