Mind ezt a Unity használatával sikerült, és két nap alatti amatőr munkához képest elég jó lett.

Egy amatőr fejlesztő elmondja, hogy mivel annyira elege lett a Raven Software által vezetett Warzone játékának csalóiból és hibáiból, hogy úgy döntött, megpróbálja saját maga lemásolni a Warzone-t.

Ezt a bravúrt valahogy 48 óra alatt sikerült is véghez vinnie.

Ha érdekel, hogy hogyan sikerült két nap alatt „újraalkotnia” a Warzone-t, akkor mindenképpen érdemes megnézned a videót.

A YouTube csatornáján látható, ahogy a semmiből rekonstruál egy tipikus Warzone környezetet a Unity játékmotorban, miközben kétségbeesetten keres segítséget, hogyan kell kódolni olyan dolgokat, mint a játékosok mozgása első személyben a Unityben. Még a gáz is megnehezítette a munkáját.

 

Természetesen ez egy nagyon amatőr munka, de összességében zseniális alkotás, és megmutatja, mire képesek a játékosok, ha kihasználják a kreativitásukat. Talán még az is feltűnt, hogy az alkotó játékában a hírhedt Roze skin az alapértelmezett skin a játék összes AI-ellenségéhez, ami, szándékos volt az alkotó részéről.

Ki tudja, mire lenne képes több ember és egy normális motor. Lehetséges, hogy egy kisebb brigád jobb játékot tudna készíteni, mint a nagy játékfejlesztők? Vajon a közösség jobban kezelné a cslókat?

Ti kipróbáltátok már a Unity-t?

×