Egyre inkább úgy tűnik, hogy a világ egyik legnagyobb pénzmosási kísérlete zajlik le a szemünk előtt.

Amilyen nagy elánnal vágott bele Nayib Bukele, el-salvadori elnök a Bitcoin hivatalos bevezetésébe a közép-amerikai, egészen szegény országban, akkora pofára esés lett a vége. A lakosság ugyan már a júniusi bejelentése óta ellenezte a kriptovaluta hivatalossá tételét, az elnök és kormánya vasakarattal kitartott, most azonban különösen szorul a hurok.

Pedig olyan szépen indult minden; a sebtiben összetákolt, amúgy 60 millió dollárnyi közpénzből készült Chivo alkalmazásban mindenkinek ingyen kriptót osztogattak, Bitcoin ATM-eket telepítettek országszerte, és azt ígérték a külföldön élőknek, hogy így gyorsabb és megbízhatóbb lesz a pénzek hazaküldése a Salvadorban élő rokonoknak.

A kormány jól be is vásárolt, a bevezetés napján körülbelül 400-450 bitcoin volt az államkasszában.

Az embereknek azonban nagyon nem tetszett az ötlet, ugyanis tudják, hogy a BTC milyen mértékű árfolyam ingadozásokra képes, ahogyan az sem volt különösen ínyükre, hogy semmilyen szerv nem segít nekik, ha esetleg ellopják a kriptovalutáikat, de az egyik legnagyobb ellenérv, hogy tulajdonképpen szabad utat ad a bűnözésnek, a pénzmosásnak.

A dolgon az sem könnyített sokat, hogy El Salvadorban az emberek 45 százalékának nincs megfelelő internetkapcsolata, sőt, a vidéki lakosság mindössze 10%-a rendelkezik egyáltalán internettel. A salvadori bitcoin tüntetések szinte azonnal meg is kezdődtek, melynek az egyik legnagyobb kritikusát, Mario Gómez szoftverfejlesztőt szeptember 1-jén vád nélkül letartóztatták, és öt órán át tartották fogva – és csak a tüntetések hatására engedték szabadon.

Egyre nagyobb a baj

A Chivo aztán szeptember 7-én éjfél után indult a kormány reményteli útjára, de hajnali három órakor már kezdett is meghibásodni. A szerverkapacitást aztán hiába növelték, a tranzakciók egész nap sikertelenek voltak, az ügyfélszolgálati vonalak elakadtak, a Chivo ATM-ek pedig nem csak rosszul működtek (több pénzfelvételt regisztráltak a valósnál), de még a készpénz is kifogyott belőlük.

Ennek tetejébe még ugyanezen a napon a bitcoin árfolyama hirtelen, egészen pontosan három perc alatt 10.000 dollárt zuhant. 

Vagyis a bitcoint használó lakosság végignézhette, hogy a 30 dolláros kriptójuk 25 dollár alá esik. Pont mint annak idején Magyarországon a hírhedt hiperinfláció idején. A szeptember 15-i munkaszüneti napjukon több tízezres tömeg vonult az utcákra, tiltakozva a bitcoin és Bukele ellen. Az elnök viszont kitartani látszik, amit leginkább az indokol, hogy El Salvador hivatalos pénzneme a dollár, melyet ők nem nyomtathatnak, így vagy kölcsönt vesznek fel, vagy a bitcoin tranzakciókból csípnek el valamennyit.

Így pedig érthető a miért is, csak a megvalósítás sikeredett katasztrofálisra. A Chivot, ami elvileg mindennek az alapja lenne, mindössze néhány nap alatt lett lefejlesztve, az embereknek pedig csak három hónapjuk volt felkészülni az új rendszerre úgy, hogy eleve ellenzik, és sok helyen még internet sincs. A bűnözőkről pedig még csak nem is beszélve, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy az el-salvadori törvényt – és fejetlenséget – használják ki arra, hogy átmossák a pénzüket.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a történet vége, de mindennek ellenére Bukele azért még egyet rákontrázott, és Twitteren jelentette be, hogy újabb 150 BTC-t vásároltak – természetesen közpénzből. A legérdekesebb pedig az, hogy a bioját is átírta a közösségi platformon a beszédes ‘El Salvador diktátorára’.

via – Foreign Policy, Forbes,

×