A cégektől nem idegen hozzáállás, hogy a gyárból leguruló hibás chipeket valamilyen formában próbálják hasznosítani. Így fordulhatott elő az is régebben, hogy egy eredetileg 8-6 magos egységet találhattunk egy 4 magosnak hirdetett processzorban, persze a hibás magokat gyárilag letiltva. Ezáltal nem vész kárba a legyártott számítási egység, maximum a 3080 helyett egy gyengébb kártyában kap majd helyet.
Kínában fel is bukkantak az első GA104-es RTX 3060-ak!
Az eredeti 3060 a GA106 névre keresztelt GPU-val érkezett, mely csupán 7%-nyi letiltott maggal rendelkezett. Ezzel szemben a GA104-es kártyáknál ez az arány elképesztő mértékre ugrott. A kártyán található magok 42%-a letiltásra került, ám még így is tökéletesen kiszolgálják azt a számítási kapacitást, amire a 3060-nak szüksége van. A GPU-t megtalálhattuk 3080 Max-Q/Mobile vagy épp 3070 Ti kártyán is, így teljesen érthető miért is van benne ennyi tartalék.
Egyelőre csak Kínában találkozhatunk ezzel a modellel, jó kérdés, hogy később az európai vagy amerikai piacon is robbanthat-e az Nvidia. Több iparági elemző szerint erre nem sok esély van, hiszen itt szigorúbbak az ezt befolyásoló törvények. A másik jó kérdés, hogy milyen hatással lehet ez a 3060-ak áraira, ellátottságára.
A borítókép csak illusztráció.
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…