A Xiaomi bemutatta a legújabb, az Mi márkajelzést immáron maga mögött hagyó csúcskészülékeit, a Xiaomi 11T és a 11T Pro mobilokat.

A Xiaomi hivatalosan is leleplezte a  11T és a 11T Pro csúcsmodelleket, melyek 6,67 hüvelykes FHD+ AMOLED kijelzővel és  120Hz-es képfrissítéssel érkeznek, de a legnagyobb dobást a Pro villantja az elképesztően gyors 120 wattos töltési technológiával.

Ez utóbbi konkrétan azt jelenti, hogy mindösszesen 17 perc alatt nulláról 100%-ra tölthető a telefon.

Ezt a szupergyors töltést olyan technológiákkal sikerült összehozniuk a 120W mellett, mint a grafén alapú Li-ion aksi, a két részre osztott szerkezet, a kettős töltés, az Mi-FC technológia és az  MTW. Rossz hír, hogy a 11T alapmodell nem rendelkezik ezzel a töltési technológiával, az ugyanis „csak” a 67W-os teljesítményt támogatja, amivel még így is rendkívül gyorsan, 36 perc alatt tölti fel lemerült állapotából maximumra az akkumulátort.

A legjobb pedig, hogy az Apple és a Samsung szokásával ellentétben a Xiaomi a 120 wattos töltőfejet a készülék mellé rakja a dobozba – ahogyan egyébként a 67 wattosat is. Sőt, a Xiaomi szerint a HyperCharge töltés az akkumulátor élettartamára sincs túlzottan rossz hatással, ami 800 ciklusig garantáltan nem veszít többet a kapacitásából 20%-nál.

Xiaomi 11T and 11T Pro arrive with 108MP cameras, 6.67" 120Hz AMOLED  displays - GSMArena.com news

Xiaomi Mi 11 Pro has been officially introduced | Xiaomi Planet

Mindezen túl a legnagyobb eltérést a processzorban találjuk a két készülék között, a Proba a Qualcomm Snapdragon 888, míg az alapmodellbe a MediaTek Dimensity 1200-Ultra került. A 11T 8 GB memóriával lesz felvértezve, míg a Pro 8 és 12 GB-os verziókat is kap, ami pedig a háttértárat illeti, két méret: a 128 GB és a 256 GB közül választhatunk. Kamerában szintúgy megegyeznek, az előlapi egészen impozáns bagázs a 108 MP-es, a 8 MP ultraszéles és az 5 MP telemakróval, a szelfiket pedig egy 16 MP-es kamerával lőhetjük.

A Xiaomi 11T és a 11T Pro október elejétől lesz megtalálható a hazai boltokban, előbbit tárhelytől függően kb. 180-200 ezer forintos áron tehetjük kosárba, utóbbira pedig 250-300 ezer forint körül számíthatunk.

via – Tweak Town, 24 | Borító: GSM Arena

https://leet.hu/shop/back2school/

×