A Microsoft már évek óta ígérgetni a teljes jelszómentességet az alkalmazásaihoz, ami most végül tényleg megtörténik.

A modern kor aranyának is lehetne nevezni a jelszavakat, hiszen a hackerek legnagyobb zsákmányainak számítanak, melyeket jó pénzért adhatnak tovább más bűnözőknek – vagy élhetnek vele vissza ők maguk. A jelszó tehát mindenkinek fontos, nekünk azért, hogy megvédjük vele az adatainkat, a hackereknek pedig azért, mert jó jövedelemforrásnak számít.

Egy átlagfelhasználó számára azonban a jelszavak lehetnek amolyan nem kívánt púpok a háton, amiket mindig észben kell valahogy tartaniuk, amiből ha sok van, könnyen elfelejtődnek, összekuszálódnak. Persze vannak már jó jelszógenerátorok, illetve őrző-védő jelszókezelő is létezik, ezeket azonban sokan egyáltalán nem, vagy csak vonakodva használják. Ismét jelzem, átlagfelhasználókról beszélünk.

A gyenge jelszavakat pedig gyakran használják belépési pontként a kiberbűnözők, a Microsoft új blogbejegyzése szerint például minden egyes másodpercben 579 jelszótámadás történik, ami évente 18 milliárd ilyen támadást jelent. Mostantól azonban minden megváltozik – ígéri a Microsoft a felhasználóinak, akik ha akarják, teljesen felhagyhatnak a jelszavakkal.

Jelszó nélkül

 

A Microsoft-fiókokba (Outlook, OneDrive, Family Safety és más MS-alkalmazásba) mostantól a Microsoft Authenticator alkalmazás, a Windows Hello, egy biztonsági kulcs, vagy egy telefonra vagy email címre küldött ellenőrző kóddal jelentkezhetünk be.

A dolog pedig egészen egyszerű. Először is, le kell tölteni a Microsoft Authenticator alkalmazást és összekötni az MS-fiókokkal. Ezután be kell jelentkeznünk a Microsoft profilunkba, majd a beállítások menüből a „Speciális biztonsági beállítások”-t választanunk. Itt meg kell keresnünk a „További biztonsági beállítások” menüpontot, ahol a „Jelszó nélküli fiókot” kell engedélyeznünk. Ha még erősebb biztonságot szeretnénk, akkor érdemes még bekapcsolni a kétlépcsős azonosítást is.

Miután bekapcsoltuk a Jelszó nélküli fiókot, csak követni kell a képernyőn megjelenő utasításokat, végül pedig jóvá kell hagyni a műveletet az Authenticator alkalmazásból. Ha pedig valamiért jobb szeretnénk újra jelszavakat használni, akkor bármikor visszaállíthatjuk őket – de a redmondiak szerint ez nem valószínű, hogy meg fog történni.

A Microsoft a szolgáltatást a következő hetekben vezeti be szélesebb körben, így ha esetleg még nem elérhető, érdemes később próbálkozni vele.

via – Microsoft, TechRadar

https://leet.hu/shop/back2school/

×