Jövő csütörtöktől kapható lesz nálunk is a shopban.

A The Crew-ban a játékosoknak együtt kell felderíteniük a Naprendszer kilencedik bolygóját, ami a játék készítői szerint nem a Plútó. Jogos amúgy, végül is a csillagászok viszonylag gyakran változtatják meg a konfirmált álláspontot, hogy a Plútó tulajdonképp bolygó-e vagy sem. Most amúgy épp az van, hogy bolygó, és már rebesgetik, hogy vajon van-e, és ha igen, hol van a tizedik.

A Küldetés a 9. bolygóhoz alcímű játékban tehát együttműködő űrhajósok vagyunk, akiknek 50, egyre nehezebbé váló küldetést kell teljesíteniük. Persze nem muszáj egyszerre, ha megvan egy, föl lehet állni az asztaltól, és később/máskor folytatni.

A játékos-űrhajósoknak ahhoz, hogy együtt tudjanak működni, muszáj kommunikálni egymással, ami viszont a kies világűrben nem kicsit nehéz ügy. Ráadásul mindenkinek, aki játszik, egyedül kell teljesítenie a küldetés feladatait, a csapat csak ekkor léphet tovább.

A Crew 2019-es megjelenése óta elég nagyot megy amúgy, kicsit csodálkozunk is, hogy a magyar kiadók eddig vártak a megjelentetésével. A Board Game Geeken családi kategóriában jelenleg is harmadik, de stratégiaiban és az összesített listán is egyaránt 40. Nem csoda, hogy tavaly begyűjtött mindösszesen 32 (!!) fontos díjat és fontos díjra jelölést.

A The Crew szeptember 23., csütörtöktől kapható lesz a shopban is!

 

Továbbra is nagyon pörögnek a hazai társasjáték-fejlesztők:

Lehengerlő: 45 induló Qubit játékfejlesztő-versenyén

×