A kis koreai fejlesztőcsapat játékát a Sony legutóbbi eseményén mutatták be, ami akkora siker lett, hogy a tulajdonos kényszert érzett arra, hogy meghálálja ezt a dolgozóknak.

Épp csak pár nappal ezelőtt jelentették be a PlayStation egyébként is erősre sikeredett eseményén, de máris őrületes sikernek könyvelhető el a Project EVE. A tagadhatatlanul DMC, Bayonetta és Nier ihletésű játékon a dél-koreai ShiftUP 260 fős csapata dolgozik, akik álmukban sem gondolták volna, hogy alkotásuk ennyire megmozgatja majd a közönséget.

De nincs is min csodálkozni, hiszen a főszereplő egy csinos, nagy kerek szemű cuki anime lány, aki óriási fegyverekkel irtja az életére törő rémségeket. A játékmenet első blikkre csillagos ötös, a grafika is simogatja a szemet, a főszereplő mindenkit levett a lábáról, az ellenfelek pedig a rövidke játékmenet alapján is kifejezetten kreatívan és kellően ocsmányak. Tehát borítékolt siker.

A fejlesztőcsapat tulajdonosa maga sem gondolta volna, hogy a Project EVE ekkora durranás lesz, amiről teljesen meg van győződve (amúgy helyesen), hogy mindez kizárólag a fejlesztőknek köszönhető. Ezért úgy döntött, hogy a kiváló munkájukért bizony jár a házon belüli elismerés is, szóval minden egyes dolgozót meglep valami nagyon menővel.

Így esett hát, hogy amikor a fejlesztők bementek dolgozni, azt vették észre, hogy mindenki székén ott pihen egy vadi új PlayStation 5.

Kép: Daniel Ahmad – Twitter

A ShiftUP vezetője így köszönte meg mind a 260 fejlesztőnek azt a munkát, ami miatt a Project EVE akkora váratlan sikert aratott a PlayStation Showcase-en és utána. Egyben azt is reméli, hogy ezzel ösztönözni is tudja őket a hasonlóan minőségi munkára, hiszen a játék megjelenéséig még bőven van mit tető alá hozni.

Ezért egyelőre még nem is mondtak megjelenési dátumot, de megígérték, hogy hamarosan erről is lerántják a leplet. Alább pedig megnézhettek egy egészen menő játékmenetet a Project EVE-ből, de nem árulok el nagy titkot, hogy tényleg elég királyul fest!

 

via – Daniel Ahmad,  Twitter

https://leet.hu/shop/back2school/

×