A Sony egy olyan új szabadalmat nyújtott be, ami minden eddiginél valósághűbbé tenné az erőszak ábrázolását a játékokban.

A videojátékok történetében több fordulópont is volt az erőszak ábrázolásában; az elsőt és legfontosabbat a Doomhoz és a Mortal Kombathoz kötjük, melyek nagyban hozzájárultak a korhatárbesorolás létrejöttéhez, a másik pedig az ebből eredeztethető folyamat, melynek több állomása volt.

Ott van például a Soldier of Fortune sorozat, amely a játékok között elsőként használt valós idejű „csonkolási modellt”. Ha valaki nem játszott volna ezekkel az emlékezetes FPS-ekkel, akkor annyit kell tudni róluk, hogy az ellenfelek végtagjai a valóságnak nagyjából megfelelő módon torzultak a sérülések hatására, sőt, sok esetben akár le is szakadhattak. A SoF első része 2000-ben jelent meg.

Azóta – néhány speciális kivételtől eltekintve – túlontúl nem sok figyelem éri a játékbeli sebesülések ábrázolását, a Sony belsős stúdiói azonban még ebben is az élen járnak.

Elég a Naughty Dog remekére, az Unchartedre pillantanunk, ahol ugyan nem jelentek meg Drake-en a golyók, a mellette elrepülő lövedékekre meglepően realisztikusan, megrémülve reagált. Ez a későbbi részekben még tovább fejlődött, nagyobb ugrásokra hősünk lesántult, ahogyan a lövésekre is össze-összerezzen. De ott van még a stúdió másik alkotása, a The Last of Us, amiben az ellenfeleink rémítően valóságos arckifejezéssel reagálnak az őt érő veszélyekre, ahogyan Joel és Ellie is teszik.

Most ezt fokozná még tovább a Sony, a júliusban benyújtott új szabadalma szerint legalábbis vannak rá ambícióik.

A Sony új szabadalma

Az új szabadalom alapján a Sony egy olyan új sérülés modellező rendszeren dolgozik, ami valós időben képes tökéletesen valósághűen visszaadni a játékbeli sebesüléseket. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor a karakterünket, vagy az ellenfeleinket és társainkat sérülés éri, akkor annak súlyosságától és helyzetétől függően viselkedik.

Ha lábon lőnek valakit, akkor az le fog sántulni, ha a karját éri sérülés, akkor odakap a másikkal, miközben el-elejti a kézben tartott tárgyat. Sőt, mindehhez különböző arckifejezéseket is rendelnének, ami visszaadná a karakterek érzéseit, függően az őt ért sebesülés mértékétől és súlyosságától.

Mindez persze nem egy forradalmi újítás, hiszen egyes játékokban külön-külön ilyen és olyan formában már mutattak hasonlókat, ilyen komplexitásban azonban még sehol sem láthattunk hasonlót. Sőt, ha ez egy külön rendszer lesz, az azt is jelenti, hogy licencelhető lesz, de minimum házon belül ezt fogják használni, ami azt jelenti, hogy nem kell újra és újra megalkotni egy egyedi sérülés modellt, hanem csak a meglévőt szabják testre.

Sajnos nem minden izgalmasnak tűnő szabadalom válik végül valósággá, hiszen a fejlesztés közben kiderülhet, hogy valami miatt egyszerűen nem működik a dolog. Mindenesetre, ha ez a dinamikus sebzés- és fájdalomérzékelési modell valóban elkészül, az sokkal valósághűbbé teheti a videojátékokban tapasztalt erőszak ábrázolását.

via – GameRant, SVG

https://leet.hu/shop/back2school/

×