Nem is olyan rég arról kérdeztük a Rainbow Six: Siege közösséget, hogy mely másodlagos eszközt részesítik előnyben. Mutatjuk az eredményeket.

Azt veszem észre, hogy nagyon megoszlanak a vélemények arról, hogy mely operátok a legjobbak a Rainbow Six: Siege-ben, különösen azok eszközei, képességei miatt. Közben néha megfeledkezünk arról, hogy sokszor nem is ezen múlik a győzelem vagy a kill, hanem a megfelelően használt másodlagos eszközökön. Így nemrég arra voltunk kíváncsiak, hogy te melyeket részesítitek előnyben.

Íme a közösség kedvenc másodlagos eszközei.

Természetesen erre a szavazásra nem érkezett annyi válasz, mint a legutáltabb operátorokra, azért nagyon szépen megmutatja, hogy a játékosok mit visznek szívesen magukkal, már ha az adott operátor felszerelése megengedi.

Két első helyezett van

A helyzet az, hogy egyenlő számú szavazat érkezett végül két eszközre is. Amint az alábbi képen is látható, a Nitro Cell és a Frag gránát van az első helyen a leginkább kedvelt eszközök közül. A harmadik a Claymore.

Valamiért a legkevesebb szavazatot a Bulletproof kamera kapta, talán azért, mert az utóbbi időben egyszerűen ki lehet ütni a képét. Nagyon érdekes, hogy még a szögesdrót is több szavazatot kapott, mint a kamera.

Ezek szerint úgy néz ki, hogy a magyar játékosok imádnak Nitro Cellt meg gránátot dobálni a játékban. Vajon ennek mi lehet az oka? Jöhetnek a válaszok kommentben!

https://leet.hu/shop/back2school/

×