Az Apple elkezdte kiküldeni a meghívókat az eseményére, amelyen minden bizonnyal leleplezik a legújabb készüléküket, az iPhone 13-at.

Már megszokhattuk, hogy az Apple minden évben ősszel bemutatja a többé-kevésbé megújult iPhone modelljeit, ez pedig természetesen idén sem maradhat el. Most pedig azt is megtudtuk, hogy pontosan mikor tervezik hivatalosan is leleplezni az új készülékeket, a vállalat ugyanis elkezdte kiküldeni az erről szóló meghívókat.

Az Apple bemutató eseménye tehát szeptember 14-én magyar idő szerint 19 órakor lesz megtartva, és egészen biztosan itt látjuk először az iPhone 13-as modelleket.

A pletykáknak köszönhetően nagyjából sejthető, hogy alapvető funkcióiban és megjelenésében nem fog eltérni az előző iPhone 12-esektől, de azért lesz egy-két olyan újítás, amit mindenki üdvözülve fogad majd. Ilyen a megnövelt képfrissítési ráta, a fejlettebb kamerarendszer, amely kisebb kameraszigeten foglal helyet. A legizgalmasabb újításnak azonban az alacsony Föld körüli pályán történő műholdas kommunikáció támogatása lehet – ami egyelőre csak pletyka, de az egyik legmegbízhatóbb forrástól származik.

Szomorú viszont, hogy ha ez utóbbi igaz, akkor bizony különösen borsos árcédulát fognak az iPhone 13-ra ragasztani, ami várhatóan már csak a TSMC megnövelt költségei miatt is drágábban fog érkezni a „megszokottnál”. Mindemellett pedig egy új AppleWatch, egy olcsóbb AirPod, illetve egy felfrissült MacBook Prót is bemutathatnak.

Így vagy úgy, szeptember 14-én mindent meg fogunk tudni, melyekről mi is első kézből számolunk majd be.

borítókép: Marca

https://leet.hu/shop/back2school/

×