A harmadik hétvége érkezik a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES) által rendezett Stay & Play Gamer Cup 4.0 során, ahol eddig négy játékban (VALORANT, Street Fighter V, R6S, PUBG) hirdettek győztest. A másfél millió forint összdíjazású széria a most következő hétvégén
LoL és Dota 2 versenyekkel folytatódik!
A versenyek augusztus 28 és szeptember 19 között kerülnek megrendezésre, így minden hétvégére két játék jut. A harmadik hétvége felállása a következő:
A Dota 2 tornának egy önálló cikket szentelünk, amelyben minden fontos részlettel külön is foglalkozunk majd.
A versenysorozat felhozatalából a Riot Games által fejlesztett MOBA, a League of Legends sem maradhatott ki, amely az egyik, ha nem a legismertebb és legnépszerűbb játék világszerte, így Magyarországon is.
Regisztrálni minden játékban a kezdés napjáig lehet (ehhez teljes körű útmutatót ebben a cikkben találtok), így a League of Legends versenyre szeptember 11-én délelőttig várják a jelentkezéseket. A nevezés az eddigiekhez hasonlóan ezúttal is ingyenes, amit ezen a linken tudtok megtenni.
Az eseményen korhatár is van, így a LoL tornára csak 14 éven felüliek jelentkezhetnek. Fontos megemlíteni, hogy a szervezők minden 18 éven aluli nevezőtől várnak egy szülő által kitöltött hozzájáruló nyilatkozatot, amelyet az info@nges.hu email címre kell elküldeni.
Egy játékos regisztrációja akkor számít teljes értékűnek, amikor kitöltötte a jelentkezési ívet, regisztrált a játékhoz kapcsolódó platformon és szükség esetén a szülői beleegyező nyilatkozatot is elküldte.
További információkért kövessétek a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség Facebook és Instagram oldalát, emellett érdemes csatlakozni az NGES Discord szerverére is! A versenyhez sok sikert és jó szórakozást kívánunk!
2024.04.04. - Kétségtelen, hogy az Attack on Titan az egyik legjelentősebb franchise a mangák és…
2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…
Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…
Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…
2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…
Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…