88 éves korában elhunyt a francia filmezés és színház egyik legkiemelkedőbb alakja, Jean-Paul Belmondo.

88 éves korában elhunyt a francia film- és színművészet egyik legnagyobb alakja, Jean-Paul Belmondo. Az idős színész halálhírét ügyvédje, Michel Godest közölte az AFP francia hírügynökséggel.

Belmondo 1933-ban született Párizs viszonylag jómódúnak számító külvárosában, Neuilly-sur-Seine-ben. Apja, Paul Belmondo több elit magániskolába is beíratta őt, de a fiatal fiút jobban érdekelték a sportok, ami miatt egészen rosszul teljesített a tanulmányaiban. Miután kihevert egy tuberkulózist, az amatőr boxolást a színművészetre cserélte, így nyert végül – harmadik próbálkozásra – felvételt 1952-ben a Nemzeti Színművészeti Akadémiára.

Miután lediplomázott színházakban kezdett játszani, de nem sokkal később kisebb filmszerepekhez is jutott, így figyelt fel rá 1958-ban a Cahiers du Cinéma neves kritikusa, Godard, aki szerepet adott neki egy 12 perces rövidfilmben. Ezután több szerephez is jutott, de az igazi kiugrása az 1960-ban bemutatott Kifulladásig című Godard-moziban mutatott alakítása volt, amivel egy csapásra a francia újhullám egyik legnagyobb arcává tette őt.

Jean-Paul Belmondo és Alain Delon a Borsalino című filmben

Belmondót sokan a gengszterfilmjeiről és a csibészes eleganciával eljátszott karaktereiről ismerik, aki messze híres volt arról, aminek lángját manapság Tom Cruise viszi tovább, mégpedig hogy ő maga hajtotta végre a legveszélyesebb kaszkadőrmutatványokat is. Nevéhez kötődik továbbá minden idők egyik legnagyobb francia kasszasikere is, a Borsalino, amelyben két évnyi szünetet követően Alain Delon oldalán alakított zseniálisat – természetesen egy gengszter szerepében.

Belmondo ezután kipróbálta magát a kamera másik oldalán is, mielőtt a 80-as években újabb sikereket szállított volna, ezúttal viszont vígjátékokkal, akciófilmekkel és krimikkel, illetve színházi szerepeivel. 2001-ben azonban szélütés érte, amitől a fél arca lebénult, 2006-ban pedig combnyaktörést is szenvedett. Mindezekből szerencsére felépült, sőt, még a filmezésbe is visszatért, legutolsó játékfilmje az Egy ember és kutyája volt, legutóbbi szerepe pedig a 2009-es Allons-y! Alonzo! című nyolcperces rövidfilmben volt.

Jean-Paul Belmondo megkérdőjelezhetetlenül korának egyik legnagyobb filmcsillaga volt, akinek nem csak Franciaországban, hanem az egész világon ismerték és tisztelték a nevét.

Nyugodjék békében.

via – The Guardian, Wikipédia, IMDB,

×