Minden rosszban van valami jó: úgy tűnik, hogy a CD Projekt RED tanult a hibákból, de emiatt késhetnek az újgenerációs frissítések.

A decemberi Cyberpunk-botrány után érthető, hogy sok játékosnak ellenérzései vannak a CD Projekt RED-del szemben, azt viszont nem lehet elvitatni, hogy tényleg mindent megtesznek azért, hogy helyrehozzák az óriási baklövést.

Szorgosan dolgoznak a CP2077 javításain, mellette az első DLC-kel is elkezdték a játékba adagolni, melyekkel ugyan sokan nem voltak elégedettek, számomra mégis inkább azt jelzik, hogy tanultak a hibákból. Mindenre hagynak időt, nem sietnek el semmit, ha pedig úgy kell, akkor halasztanak. Ez mindenképpen előrelépés.

Nagyjából ez a helyzet az év elején beígért Cyberpunk és The Witcher 3 újgenerációs frissítésekkel is, melyekre könnyen lehet, hogy a tervezettnél többet kell majd várnunk.

Legalábbis ezt pedzegette Michal Nowakowski, a lengyel kiadó/stúdió üzletfejlesztésért felelős vezetője, aki a CDPR 2021 első félévi pénzügyi adatait részletező webcast során mondta azt, hogy nem tudják garantálni a 2021-re ígért next-gen frissítések idei érkezését.

A szakember természetesen kiemelte, hogy továbbra is az a céljuk, hogy még 2022 előtt befejezhessék a munkákat, de ha szükséges, akkor több időt fognak adni a fejlesztőknek a munkára. Ez a Cyberpunkra hatványozottan igaz, hiszen azon a CDPR anyastúdiója dolgozik, de nem is olyan régen már egy magyar fejlesztőcsapatot is bevontak munkálatokba – ami azt jelezheti, hogy tényleg el lehetnek maradva.

A The Witcher 3 újgenerációs frissítésével már más a helyzet, azt ugyanis a Switches porttal bizonyított Saber Interactive készíti. A munka egy ideig jól haladt, azonban a vállalatot ért kibertámadás és adatlopás lelassította a folyamatokat, így sajnos Geralt 2021-es megszépülését sem tudják holtbiztosan megígérni.

Persze remélik, hogy tudják tartani az ütemtervet, de ha halasztani kell, akkor halasztani fognak.

Ez pedig nagyon sok játékosnak ugyancsak csalódásra adhat majd okot, főleg úgy, hogy a The Witcher 3-hoz ezzel együtt a Netflixes sorozathoz kapcsolódó kiegészítő tartalmak is érkeznének, de úgy gondolom, hogy ez mindenképpen egy jó hír. Ez ugyanis csak azt bizonyítja, hogy a CDPR valóban tanult a hibákból, amiket nem szeretnének újra elkövetni, ha pedig úgy látják, hogy a játék nincs még kész, akkor inkább ülnek még rajta. Ezel pedig mi, játékosok csak kiváló játékokat nyerhetünk.

via – VGC, Wccftech, TechTimes 

https://leet.hu/?s=cyberpunk&post_type=product

×