Call of Duty: A Warzone igen sok fegyvert tudhat a meta-fegyverek sorában, de most egy friss loadout valamiért kiérdemelte, hogy kitiltsák a versenyekről.

Azok, akik régóta játszanak már Call of Duty Warzone-nal, talán emlékeznek még az R9-es fire shotgun, vagy épp az Origin 12 uralmának napjaira is. Aztán szép lassan az utóbbi szezonokban az SMG-k felváltották a shotgunok helyét a metában. Bár úgy tűnik, hogy csak mostanáig.

A versenyeken ugyanis most pont a shotgun lett kitiltva.

Azt talán kevesen tudják, hogy az egyéni lobby-ban indított bajnokságoknak külön szabályzata van, ahol a játékosközösségnek lehetősége van arra is, hogy egy-egy fegyvert vagy eszközt kitiltsanak a versenyekről. Brazíliában például betiltották a Stun gránátokat, és az olyan OP fegyvereket, mint a DRM. Most Észak-Amerikában a shotgun loadout került tiltásra.

Az ottani (Tommey és ZLaner) versenyekre vonatkozó shotgun tilalom a Gallóhoz köthető, ami komoly hatással volt a legutóbbi 75 ezer dolláros Twitch Rivals Custom bajnokságra.

A betiltott Warzone Gallo SA12 shotgun

 

Frozone a Twitteren is kiposztolta, hogy a második helyezést érte el a tornán, hozzátéve, hogy a Gallo class olyan erő, amellyel számolni kell.

A loadout a következőképpen néz ki:

  • Muzzle: Agency Choke
  • Barrel: 21.4” Reinforced Heavy
  • Laser: SWAT 5mw Laser Sight
  • Stock: Wire Stock
  • Ammunition: STANAG 12 Rnd Tube

Ez egyébként meglehetősen hasonlít a régebbi Gallo loadoutokhoz, néhány apró módosítással. Így a Gallo képes hatalmas sebzésre, sok töltény fér bele, miközben remekül meg lehet tartani. Vagyis tökéletes fegyver lehet a világ legjobb játékosai ellen is. Ahogy az alábbi Zlaner szabályzatban is látható, az előre összeállított shotgun loadout nem használható a versenyeken.

 

A Rivals versenyeken eredetileg nem voltak korlátozások, de a profi játékosok felszólaltak ez ellen. Newbz például „pofátlannak” nevezi Fro-t a Gallo miatt, így nyilvánvaló, hogy mindennek köze van a tiltáshoz.

Nos, lehet, hogy a profiknak nem kellemes ez a shotgun, de attól mi még bátran kipróbálhatjuk. Neked milyen a tapasztalatod vele?

https://leet.hu/shop/back2school/

×