A Sony egy nagyon fontos alkatrészt cserélt ki az újabb PlayStation 5 modellekben, ami hatással lehet a konzol teljesítményére is.

Nem is olyan régen a Sony bejelentette a frissített PlayStation 5 modelleket, amiről büszkén írták, hogy könnyebb lett, mint az elődje, vagyis a megjelenéskori modell. Az újabb verzió a hónap elején jelent meg, és azok, akiknek sikerült beszerezniük belőle egyet megerősítették, hogy valóban könnyebb lett. Csakhogy a Sony azt felejtette el az apróbetűs részbe írni, hogy mi ennek az ára.

Asutin Evans egyenesen Japánból rendelte be az új digitális (lemezmeghajtó nélküli) modellt, amit természetesen alaposan összevetett a régebbi kiadással. Az összehasonlítás természetesen a mérlegre állítással kezdődött és láthatjuk, hogy kb. 300 grammal karcsúbb az új masina – ami nyilván egy jó dolog. Ahogyan az is örömteli, hogy változtattak a sokat kritizált, a kelleténél körülményesebben felszerelhető „állványon” is, amit immáron jóval egyszerűbb lesz rápattintani és csavarozni a konzolra.

De jól tudjuk, hogy mindennek van ára!

Balra a PS5 régi hűtőbordája, jobbra pedig az újat láthatjuk | Kép: Austin Evans

A frissített és a régi konzol egymás mellett bekapcsolva eltérő hőmérsékletet mutatott. Az új gép ugyanis 3-5 fokkal volt melegebb a régihez képest, amit nem is nagyon tudtak hová tenni, ezért Evans – jó szokásához híven – a külsőségek felmérése után nekiállt a gépek szétszerelésének.

A burkolatot leszedve még nem szembesülünk szinte semmi változással, sőt, a ventilátor néhány apróságot leszámítva szinte megegyezik a régivel. Viszont most jön a feketeleves, a konzol belsejébe pillantva ugyanis óriási meglepetésre bukkantak.

A frissített modell hűtőbordája ugyanis jelentősen kisebb – és másabb – lett, amitől megváltozott a hőelvezetés módja és hatékonysága.

Legalábbis Evan szerint hosszabb használat mellett a nagyobb hő miatt romolhat a teljesítmény, ami miatt úgy gondolja, hogy a megjelenéskori modell jobb választás lehet az újnál. Nagyjából ezt a tézist támasztja alá a korábban mért hőmérséklet különbség is.

Egyelőre persze nincs szó arról, hogy a friss modellek tönkre fognak menni emiatt, mint ahogyan néhány korábbi generációs konzolnál is láthattuk, csupán annyit jelenthet, hogy a melegedés kihatással lehet a gép teljesítményére, különösen a betöltési időt és képfrissítési sebességet tekintve – amit egyelőre még nem támasztottak alá erre irányuló tesztek.

Mindenesetre érdekes, hogy az újabb modell kiadása körül jelentette a Sony, hogy a PlayStation 5 elkezdett nyereséges lenni, hiszen az újabb, kisebb és könnyebb hűtőborda miatt valamelyest olcsóbb lehet a gyártása (pontosabban az alkatrészár). Valószínűleg emiatt dönthetett a Sony a változtatás mellett, eddig ugyanis – vélhetőleg az Xbox agresszív árazása miatt – veszteségesen árulták az újgenerációs konzolokat.

A teljes összehasonlító videót alább nézhetitek meg:

 

https://leet.hu/shop/back2school/

×