A Call of Duty YouTuber JGOD megvizsgálta, hogy a Warzone játékosok konzolon mennyire vannak hátrányba a PC-sekkel szemben.

Annak ellenére, hogy a Warzone már az 5. szezonnál jár, mióta megjelent a Call of Duty: Cold War, a játékosok alig várják az új játék, a Vanguard megjelenését. Van persze néhány olyan funkció, mely régóta vita tárgyát képezi, ezek közül talán az egyik legfontosabb a konzolos FOV, vagyis a field of view.

Egyesek szerint a versenyeken is hátrány a konzolos FOV-beállítás hiánya.

Annak érdekében, hogy lezárja a vitákat ezzel kapcsolatban, a Warzone YouTuber JGOD úgy döntött, hogy saját maga teszteli a dolgot, összehasonlítva a PC-s és konzolos verziókat.

 

Röviden a lényeg, hogy konzolon a játékosok nem tudják a FOV-ot 80 fölé vinni, miközben a PC-játékosok ezt az értéket 120-ig növelhetik. Ez ugye sokkal nagyobb látóteret biztosít. A PC-sek tehát többet láthatnak a képernyőn, mint a konzolosok, ami egy adott helyzetben sorsdöntő lehet. A teszt során JGOD összehasonlított egy PC-s, illetve egy konzolos gameplay-t.

Kiderült, hogy a 120-as FOV-ot használó játékosok majdnem kétszer annyit látnak, mint a konzolosok.

A tesztelés után JGOD megjegyezte, hogy a Raven Software-nek hozzá kell adnia egy FOV-beállítás funkciót a konzolverziókhoz, még akkor is, ha mondjuk csak 100-ra lehet állítani. Persze azt is kiemelte, hogy a játékosok néha túl nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek, hiszen nem csak ez számít, hanem a képességek is.

A fejlesztők egyelőre nem jelezték, hogy szeretnének-e valamilyen FOV funkciót beépíteni konzolon.

https://leet.hu/shop/back2school/

×