Drámai hirtelenséggel kiszivárgott a Pókember: Nincs Hazaút előzetese, amit a Sony kétségbeesetten próbál mindenhonnan eltüntetni.

A koronavírus-járvány miatt 2020. különösen nehéz és küzdelmes időszak volt a mozik számára, hiszen nem csak kényszerűen be kellett zárniuk, az idei újranyitáskor pedig – a nem hozzájuk igazított halasztások miatt – alig volt premier.

Az év második fele azonban több film miatt is izgalmas lehet, hiszen hamarosan érkezik az új Dűne és az újabb Bond-kaland, de lesz új Szellemirtók, új Top Gun is, de leginkább talán a képregényfilmek – és itt is a Marvel-rajongók – örülhetnek a leginkább. Érkezik ugyanis még a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája, bemutatkoznak az Őrökkévalók, de decemberben – a Venom 2 után – befut a legnagyobb várományos Pókmozi, a Pókember: Nincs hazaút is.

Legalábbis akkor, ha nem halasztják el valamelyiket, amitől sajnos az új Pókember esetében nem alaptalanul félhetünk, ugyanis sajnos esélyes, hogy ismét bezárnak a mozik. Előzetes ide, vagy oda, világszerte milliók várják már tűkön ülve Peter Parker és barátai legújabb kalandját, aminek féltve őrzött előzetese most kiszivárgott, és amit a Sony fejvesztve próbál leszedni az internetről.

Innen már nincs hazaút?

Pókember: Nincs Hazaút | Kép: Sony

Direkt nem fogom belinkelni a kiszivárgott előzetest, de aki nagyon türelmetlen, az Twitteren a film címét a keresőbe írva pillanatok alatt megtalálja. Fontos azonban megjegyezni, hogy még egy félkész anyag került fel, itt-ott hiányzik belőle a CGI, illetve valami borzalmas minőségben sikerült kiszivárogtatni. Konkrétan egy mobilról felvett mobilos videó az egész (nem elírás, tényleg!). Megtekintésre tehát nagyon nem ajánlott!

Azt viszont körül tudom írni, hogy nagyjából mi látható benne, amit remélhetőleg hamarosan a stúdió is bemutat.

Hősünk ugyebár lelepleződött, az egész világ megtudta, hogy ő a pókszerkóba bújt falmászó szuperhős, aki a Bosszúállókkal menti meg néha a világot. A váratlanul jött hírnév természetesen nem tetszik Peternek, főleg úgy, hogy mindenki egy gyilkosnak tartja őt Mysterio meghamisított felvétele miatt.

Ezért úgy dönt, hogy elmegy Strange dokihoz, hátha ő tud neki segíteni a problémában úgy, hogy mindenki emlékezetét kitörli, de csak arról, hogy ő a Pókember. Ez a történet egyébként meglehetősen ismerős lehet a képregényt is forgatók számára, hiszen a Polgárháborúban maga Peter leplezte le a személyazonosságát, amit aztán megbánt és hasonló módon Doktor Strange segített neki ezt meg nem történtté tenni.

Természetesen itt mennek félre a dolgok, és ahogyan már sejthetjük, a Pókember is becsatlakozik a Marvel-multiverzumába.

De, hogy ezek után mi és hogyan történik már nehezen kivehető, ami talán jobb is. A Sony nyilván tűzzel-vassal ádázul harcol a szivárgással, és szinte mindenhonnan próbálja levetetni azt, de az internetet ismervén meddő csatának mondanám. Emiatt pedig egyre sürgetőbb lehet hivatalosan is bemutatni az előzetest talán még akkor is, ha sanszos a premier elodázása.

Mindenesetre a jelenlegi ismereteink alapján a Pókember: Nincs Hazaút december 16-án kerül bemutatásra, és egyre valószínűbb, hogy több pókfejjel is találkozunk majd benne.

×