A Broken Token gyártja például a Gloomhaven hivatalos inzertjeit, és úgy néz ki, elég lesz a vád is ahhoz, hogy bedőljön a cég.

Ashley Taylor, a Broken Token korábbi alkalmazottja a Mediumon tálalt ki a minap, mint írja, több 10 év után. A cég legelső alkalmazottjaként ő és az alapító, Greg Spence nyilván sokat voltak együtt, nagyon jól ment a közös munka, annyira sokat és annyira jól ment a közös munka, hogy az egyébként akkor épp nős Spence egyszer csak szerelmet vallott a hatéves kapcsolatát épp befejező Ashley-nek. A lány nem viszonozta az érzelmeit, ami után a cégvezető viselkedése megváltozott, amiből Ashley azt szűrte le, hogy

boldoggá kell tennem őt, ha meg akarom tartani a munkámat.

Mint írja, ezzel a döntéssel kezdődött 5 évnyi szexuális, mentális és érzelmi bántalmazás, ami ha ellenállt, csak tovább fokozódott. Maga Spence is világossá tette, hogy az állása forog kockán. Ashley próbált máshol is munkát keresni, de nem talált megfelelőt, ami egyre jobban frusztrálta. Aztán úgy döntött, még jobban beleveti magát a munkába, ahogy fogalmaz: „szerettem a márkát és a céget, melynek dolgoztam. Az elképesztő siker részese lenni felemelő volt. Úgy döntöttem, kitartok és maradok. Nem számított, hogy ez mit jelent számomra.”

Később aztán Greg Spence elhagyta a feleségét, és világossá tette, hogy ezt Ashley Taylor miatt tette. Egy nap aztán előállt egy ötlettel: ha Ashley a barátnője lesz, semmiben nem szenved majd hiányt, de fizetést nem kap. Ezt persze visszautasította, ami felháborította Spence-t, és innentől egyenesen kegyetlen volt vele. Taylor végül engedett neki, de egy idő után elege lett, és a fenyegetések ellenére elkezdett ellenállni. Spence aztán a Facebookját is megnézte, ami után – ahogy Taylor írja – világossá vált, hogy nincs olyan határ, amit főnöke/bántalmazója ne lépne át.

Majd miután rájött, hogy nem tudja magához láncolni, visszament a feleségéhez, de a mentális bántalmazás ezután is folytatódott. A többi alkalmazott tartotta Ashley Taylorban a lelket egy darabig Broken Tokennél, de aztán talált munkát, szintén a társasjátékiparban, ebből következően pedig rendszeresen találkoztak kiállításokon, ahol tovább folytatódott a zaklatás.

Ashley Taylor történetét a Broken Token (BT) alkalmazottai közül többen megerősítették, sőt arról is beszéltek, hogy nem Spence nem csak Taylort zaklatta. Ám napjaink egyértelműen legsikeresebb ameri, azaz történetmesélős társasjátékát, a Gloomhavent és annak folytatását, a Frosthavent kiadó Cephalofair Games még ezek előtt,

a történet nyilvánosságra kerülésekor azonnal bejelentette, hogy vizsgálja, miként tudná minden kapcsolatát megszakítani a Broken Tokennel. Példáját azóta a BT más partnerei is követték.

Azóta Spence is reagált, és minden vádat tagad, meg aggódik, hogy az egész ügy miként hat majd a családjára és a cégre. Felidézi a 2014-es szakítását a feleségével, és leszögezi, hogy ekkor sem lépte át senkivel szemben a szexuális zaklatás és a bántalmazás határait. De azt is ígéri, hogy minden vádat komolyan fog venni, és minden tiszteletet is megad a vádlóinak, és azon fog dolgozni, hogy biztonságos munkakörnyezetet alakítsanak a BT-nél.

 

A Board Game rovat első mémválogatása a Board Game Trollztól:

A legjobb társasjátékos mémek

 

×