Madar Gergő, alias bavaz1 lassan egy éve full time streamerként dolgozik. A pályaválasztáshoz és motivációhoz nem kellett messzire mennie, hiszen testvére bLYYY, már régóta űzi ezt a szakmát.

A hazai Valorant játékosok és nézők jól ismerhetik bavazt, versenyeken és külföldi streamerek köreiben is feltűnik olykor, azonban interjú még nem készült vele. Habár a legfontosabb információ róla, hogy szereti a csokoládét,

Detoxcafe a Valorantról és a streamer életről is kérdezte.

2019 nyarán kezdtél el streamelni, akkoriban programozóként dolgoztál. Mi volt az a pont, ahol úgy döntöttél, komolyabb időt és energiát fektetsz a rendszeresített közvetítéseidbe?

-Abban az évben, augusztusban elvesztettem az állásomat, de akkor már körülbelül egy éve rendszeresen streameltem. Gyerekkorom óta szeretek játszani, a közvetítés része is tetszett, így a covid kellős közepén, gondoltam nem keresek új programozói munkát, hanem belevágok a full time streamerkedésbe, lesz ami lesz.

A programozás és a streamerkedés is olyan szakma, ami végtelenül kreatív és a világ összes idejét bele lehet tenni, hogy jobb legyél. Ha nem próbáltam volna meg, hogy milyen az élet streamerként, valószínűleg életem végéig bennem maradt volna a kérdés, hogy „Mi lett volna, ha…?” 

Elmondásod szerint legtöbb időd még a LoL-ban van, közben egy kis Cs:Go, Hs… Aztán a Valorant megjelenése mondhatni szerelem volt első látásra, ami azóta is kitart?

-Régen a CoD2-be öltem nagyon sok órát, amit aztán felváltott a LoL, de mellette fps játékokkal is szívesen játszottam (cs:go, pubg, cod), úgyhogy személy szerint nagyon vártam egy új fps játékot, ami modern, élvezhető és megkapja a kellő népszerűséget, hogy sokan játsszanak vele (remélhetőleg huzamosabb ideig). A VALORANT abszolút ebbe a kategóriába esik. Béta első napja óta játszom a játékkal és azóta is nagyon szeretem, bár a motiváció a jelenlegi ranked rendszer miatt manapság alábbhagyott.

Csapatban is játszottál, indultatok MNEB-en és VCT kvalin is. Ez utóbbin egy friss csapattal is tudtatok pályát nyerni egy top 20 csapat ellen, azonban az MNEB-nek már szomorúbb a története. Mesélj egy kicsit róluk.

Mivel sok időt töltök a játékkal, de a solo ranked elég monoton tud lenni, ezért úgy döntöttem, hogy új kihívás elé nézek, ami a kompetitív játék felé terelt. A csapatot mumma, WindowParkany, BuyKO, sh3rixx és én alkottuk. Nekem ezelőtt még nem volt csapatozásban tapasztalatom, de úgy gondolom, a srácokkal sikerült felvenni a fonalat és elég hamar megtanultam hogyan is néz ez ki a gyakorlatban. Jó volt látni, hogy mindenki támogató, jófej és aktívan kivette a részét a taktikák kitalálásában. Ha jól emlékszem, akkor körülbelül 1 hetünk volt az MNEB open kvalira felkészülni, úgyhogy feszített tempóban csináltuk a dolgunkat. A gyakorlások jól mentek, volt pár alap taktikánk és úgy éreztük, hogy a lehetőségekhez mérten sikerült jól felkészülnünk. Ezt be is bizonyítottuk, ugyanis megnyerve az első open kvalit (kettő volt, mindkettőn a legjobb 4 ment tovább) továbbjutottunk a zárt kvalira, ami rá két hétre volt.

A két kvali között pont kapóra jött, hogy indul a VCT, így gyakorlásképp beneveztünk oda is. Ott az első ellenfelünk visszalépett, így egyből egy BO3-al kezdtünk a BIG ellen. Ők akkor európa 19. legjobb csapataként voltak jegyezve. Magabiztos és fókuszált játékkal, egy végletekig kiélezett, izgalmas meccsen sikerült megnyerni az általuk választott pályát 14-12-re (Ascent), így 1-0-s vezetéssel mentünk a mi pályánkra. Bind-on 13-7-re sajnos kikaptunk, nem igazán találtuk az ellenszert az agresszív játékstílusukra, szépen játszottak. A harmadik pálya Icebox volt, ott már talán szét is estünk, 13-4-re a vártaknak megfelelően ők jutottak tovább, viszont rendkívül pozitív élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva tudtunk készülni tovább az MNEB-re.

Elérkezett a zárt kvali, ahol első számú kiemeltként kezdtük a versenyt. Az első ellenfelünk az UEG assorted nevű csapat volt (jelenleg Zero2Hero Esports Academy), akik ellen egy BO1-et kellett játszani. Jó kezdéssel sikerült kialakítani egy viszonylag nagy előnyt, 8-3-mas vezetésnél viszont az egyik csapattársunknál elment az áram. 15 perc várakozás után sem történt semmi, 4v5-ben folytattuk a mérkőzést, amit így nem tudtunk megnyerni. 10-13 lett a vége. Lekerültünk az alsó ágra, ahonnan még lett volna esélyünk kvalifikálni magunkat, viszont mivel addigra sem jött vissza az áram nála és 4v5-ben nem kezdhettük el a mérkőzést, így diszkvalifikáltak minket.

plot twist: A két csapat, aki sikeresen bejutott az alapszakaszba, az a BEE (Békéscsabai E-Sport Egyesület), akik ellen 3x sikerült nyernünk az open kvalin, míg nekik ellenünk csak 1x, és az előbb említett UEG assorted.

Végül úgy döntöttél, hogy értelmes versenyek híján, túl sok időt és energiát vinne el, hogy megtérüljön a csapatmunka, így felhagytál a versenyzés ezen formájával nemrégiben. Nem bántad meg a döntést? Nem fog hiányozni a közös készülés a versenyekre?

-Nem bántam meg, de hiányozni fog. Eredményes és jó csapat voltunk, jó hozzáállással és közös céllal. Szerettem velük készülni és a versenyek adta adrenalin is nagyon tetszett. Viszont annyira fiatal még a játék, nincs elegendő verseny, hogy normális keretek között tudjon készülni, fejlődni egy csapat. Talán fél év múlva, jövő tavasszal lett volna az első releváns verseny. Így egyszerűen úgy gondoltam, hogy ebben az élethelyzetben, nekem másra kell fordítanom azt a rengeteg időt, amit ez megkövetelt volna.

Közvetítéseid alatt sokszor láthatjuk, hogy 9 másik, külföldi streamerrel Valorantozol együtt, amit AverageJonas szervez. Hogy alakult ki vele az ismeretség, barátság?

Röviden és tömören: Sova. Aki játszik a játékkal és keresett már rá bármilyen platformon arra, hogy milyen nyilakat érdemes megtanulni, az már biztosan találkozott a nevével. Szerintem messze ő találta ki a legtöbb nyíl kombinációt ezzel a karakterrel a játékban, így amikor eldöntöttem, hogy Sova lesz a main-em, én is tanultam a videóiból. Episode 1 Act 2-ben már Immortal rankon volt ő is és én is, így jópárszor összekerültünk rankeden, ahol láthatta a nevemet. Twitch streamjeiben is beszélgettem vele a chaten, majd felvettem barátnak in-game és (gondolom) mivel ismerős volt a nevem neki, ezért elfogadta. Onnantól kezdve, amikor egy meccsben voltunk, vagy egy DM-ben (Deathmatch), akkor a meccsek után beszéltünk pár mondatot.

 

Ugrunk egy nagyot az időben, elérkezünk idén június közepéhez, ahol megkeresett egy Riot munkatárs, hogy lenne-e kedvem kipróbálni a legújabb hőst KAY/O-t a megjelenés előtt egy külön teszt kliensben. Természetesen igent mondtam a lehetőségre, ahol a lehető legtöbb meccset játszottam, hogy megismerjem az új karaktert és tudjak róla bemutató videót csinálni. Nagyon sok nemzetiségű streamerrel, újságíróval vagy épp Riot-os dolgozóval játszottam együtt aznap. Itt ismét többször játszottam AverageJonas-ékkal a nap folyamán, majd mindenki készült az estére, amikor lejárt az embargó és be lehetett mutatni streamben az újdonságokat. Magyarországról bLYYY és KODIAK rendelkeztek még ezzel a lehetőséggel, viszont nekik nem volt alkalmas streamelni este, így egyedül abban tudtam bízni, hogy a nap folyamán megismert emberek közül, valahova beférek és fogok tudni gameplayt is mutatni. Kb. 10-20 perce mehetett a stream, amikor rám írt Jonas a játékban, hogy van-e kedvem csatlakozni hozzájuk és játszani párat. Őszintén szólva igencsak meglepődtem ezen, mivel nekik általában ilyenkorra már le van beszélve, hogy kikkel fognak játszani, de persze mondtam, hogy mehet… nyomjuk! Akkor felvett Discordon barátnak, meghívott egy olyan zárt szerverre, ahol az ő társasága van csak, és játszottunk egy párat baráti, jó hangulatban. Ezen a Discord szerveren szerveződnek a mai napig a streamer custom meccsek, ahova mindig szívesen csatlakozom. Nagyon jó társaság ez, itt tényleg a nézők szórakoztatása és a játék öröme a cél mindenkinek, hisz mindenki streamer. AverageJonas ugye a Team Liquid streamere, PilotCeeBee a FNATIC kontent kreátora, de szerintem Ladiff, FlowAscending, ErycTriceps vagy épp ONSCREEN-t sem kell bemutatnom senkinek, csak hogy párat említsek.

Kedvenc Agent-ed tehát Sova, többek között róla is láthatunk oktatóvideókat a YouTube csatornádon. Hogyan lett ő a mained?

Az elején Sage-el játszottam a legtöbbet, viszont egy idő után elég monotonnak éreztem, így új mainelhető karaktert kerestem. Így esett a választás még bétában Sova-ra, aki szerintem a játék legkreatívabb karaktere, viszont, ha aznap épp nem megy annyira a lövés, akkor is bőven hasznos tagja tud lenni a csapatnak. Custom game-ben nyilak, shockdart-ok kitalálásával rengeteget lehet szöszölni és gondolkodni, hogy mitől lesz egy nyíl hasznos, sikeres. Egy-egy érdekesebb kombináció sok órányi próbálgatást is igénybe vehet, és nincs rá garancia, hogy működőképes nyilat sikerül találni a végére. Viszont, ha sikerül, akkor az érzés, amikor streamen megjátszod és működik, ahogy a nézők és a csapattársak reagálnak, az abszolút kárpótol.

 

Az első Episode-ban Radiant voltál, az előzőben pedig, a változtatások után Immortal. Újra célod a legmagasabb rank elérése? Mi kell szerinted ennek eléréséhez a leginkább, az időn kívül?

-Változó, hogy mikor célom elérni újból a Radiant-ot. Jelenleg abszolút nem motivál, inkább játszom a nézők és saját magam szórakoztatásáért, beszélgetek a chattel, ha olyan szituáció van, akkor elmondom, hogy mit és miért csináltam, vagy épp csinált valaki más és közben jól érzem magam. Ha szeretném újra elérni, akkor a játék alatt sokkal kevesebb chat interakció lenne, koncentráltabb játék, ranked meccsek előtt kötelezően bemelegítés, este aim gyakorlás és a játékban óvóbácsiskodás, hogy a csapattársak ne essenek egymásnak minden második körben.

Mit gondolsz a jelenlegi metáról, a játék aktuális helyzetéről? Van-e, ami szerinted kimagasló máshoz képest, van-e, ami szerinted fejlesztésre, átalakításra vár?

-Kényelmes helyzetben van a VALORANT szerintem. Leginkább a CS:GO-val kellene versenyeznie, ami már egy öreg játék és nem igazán foglalkoznak vele a fejlesztői. A VALORANT-hoz általában heti rendszerességgel jönnek frissítések, szépen lassan kerülnek be új hősök és új pályák is a játékba. Én a legfőbb fejlesztést a Riot egy másik játékából, a LoL-ban már megvalósított és jól bevált rendszerben, a team ranked bevezetésében látom. Régebben Immortal-ban is lehetett együtt rankedezni öten, most Diamond 3 és afölött már csak solo-duo van. Ez sok játékosnak elveszi a kedvét, mert nem tud a barátaival együtt játszani. Úgy gondolom, hogy egy solo-duo queue és egy team ranked (pont mint LoL-ban) remekül tudna működni és ezzel kevesebb játékost veszíthetnének. Azt viszont nem gondolnám, hogy a Riot erre ne keresne megoldást, de feltételezem megvan a maga oka, hogy miért van jelenleg úgy a ranked rendszer, ahogy. Abszolút pozitívum az anti-cheat rendszerük, másfél évnyi játék alatt talán egyszer ha találkoztam csalóval.

Szerintem komoly figyelmet fordítasz a saját közösségedre és a streamek minőségére is. A családbarát tartalom mellett, a ranked mérkőzések közben is próbálsz higgadt maradni és kulturált. Mennyire tartod ezt fontosnak, akár mint streamer, akár mint magánember?

-A kommunikáció az alapja mindennek. A kedvesség ingyen van. Nagyon jól hangzó mondatok, amik tényleg igazak. Otthon, szerencsénkre minden tekintetben példaértékű emberektől tanulhattunk, és az alapvető emberi értékeinket szüleinknek és nagyszüleinknek köszönhetjük. Így nőttünk fel. Fontosnak tartom, hogy segítsünk egymásnak és hogy normálisan beszéljünk a másikkal. A játékban például nem hinném, hogy ne esne jól valakinek, ha megdicsérik, hogy szépet lőtt, vagy hogy okos megmozdulás volt a részéről. Az ilyen apró figyelmességek az életben, néha nem is hinnénk, hogy mennyit jelenthetnek egy adott szituációban valakinek.

Rendszeresen, heti 6 napot is streamelsz jelenleg. Mellette igyekszel több időt fordítani a videó kontentek készítésére is. Ha éppen offline vagy, mivel töltöd az idődet?

-Jelenleg az olimpia követése teljesen felborította a napirendemet. Ezelőtt reggelente, stream előtt néha jógáztam, nemrég pedig esténként a futással barátkoztam. Szívesen ülök össze barátokkal beszélgetni vagy társasjátékozni, külföldi youtuberek videóit szoktam nézni, hogy ihletet és tudást szerezzek. Ha ez megkövetel gyakorlást, akkor gyakorlok, kikapcsolódás gyanánt pedig játszani szoktam offstream. Régebben a Sova nyilak kitalálását is ide soroltam volna, de amíg nincs új pálya, addig ez tevékenység is pihen.

Végezetül, mi a legemlékezetesebb vagy legviccesebb pillanat, amit a játéknak, a streamerkedésnek köszönhetsz?

-Van sok emlékezetes vagy épp vicces pillanat. A meglepetés szülinapi köszöntéstől kezdve, PUBG-ben a Light Mode-al való perceken át tartó abbahagyhatatlan nevetésen keresztül, de amit kiemelnék, hogy a játéknak / streamerkedésnek köszönhetem, az inkább az lenne, hogy rengeteg remek embert ismerhettem meg ez idő alatt. Olyan embereket, akikkel más esetben valószínűleg nem sodort volna össze az élet.

+1 Extra – Kedvenc színed?

-KEKW. Kék és a szürke.

Köszönjük a válaszaidat, találkozunk a streameden. Sok sikert a továbbiakhoz!

bavaz1 elérhetőségei:

×