Egy álláshirdetés lebuktatta a CD Projekt RED-et, és nagyon úgy tűnik, hogy hozzáláttak a következő vaják kaland előkészítéséhez.

Szerencsére a CD Projekt RED egyébként roppant tehetséges fejlesztőit nem túlzottan törte meg a Cyberpunk 2077 nyomán rájuk zúdult közutálat, hiszen nem csak a balul elsült játék javításain, hanem nagyon úgy tűnik, hogy a következő Vaják-projekten is elkezdtek dolgozgatni.

Akik kitartóan követik a lengyel csapat munkásságát és nem mellesleg odafigyelnek a nyilatkozataikra is, azok számára aligha lehet meglepő a hír, hiszen korábban ők maguk árulták el, hogy 2022-ben megkezdik a náluk lévő világok AAA-s bővítését. Ez pedig nem mást jelent, minthogy néhány hónap múlva ténylegesen elkezdik kalapálni a The Witchet 4-et.

Legalábbis sokan így hivatkoznak a következő vaják játékra, ami aligha ezen a címen fog megjelenni, még ha a negyedik etap is lesz a sorban. A CDPR ugyanis már a The Witcher 3 megjelenése után leszögezte, hogy Ríviai Geralt kalandjai itt véget értek – ami ugyan nem jelenti azt, hogy ne találkoznánk még vele, de főszereplő már nem lesz a The Witcher játékokban.

Megkezdődött a toborzás, hamarosan kezdődik a fejlesztés, de meddig tarthat?

https://leet.hu/?s=cyberpunk&post_type=product

Többen is kiszúrták, hogy a CD Projekt feladott egy álláshirdetést, amivel egy olyan fejlesztő-programozó után kutatnak, aki járatos a játékok kamerakezelésének kialakításában, legfőképp valós idejű TPS stílusú játékokhoz. Ez pedig nyilván egyetlen dologra utalhat, mégpedig a következő The Witcherre.

Nyilvánvalóan, mivel a CDPR jóvoltából tudjuk, hogy kifejezetten a két videojátékos-univerzumuk bővítésére fókuszálnak. A Cyberpunk 2077 ugye belső nézetes, és ugyan nem zárható ki, hogy a következő darabbal megváltozik a perspektíva, de erre csak egy kisebb összegben fogadnék, ezért valószínűbbnek tartom, hogy a kezdetektől TPS The Witcherhez keresnek újabb fejlesztőket.

A tényleges fejlesztés azonban csak jövőre indul be, pontosan nem tudni mikor. Mivel a toborzást már megkezdték, valószínű, hogy a tervezőasztal mellé is leültek egyszer-kétszer, átbeszélni az ötleteket és a koncepció hozzávetőleges irányát. A fejlesztést azonban nem teljesen a nulláról kell kezdeniük, hiszen vélhetően jó alapként szolgál majd a The Witcher 3 újgenerációs feltupírozása.

Mindemellett, ha nem akarják elaprózni és/vagy beleesni a CP2077 hibájába, akkor már egy kész koncepcióval vágnak a munkába, ami az alap, a motor megléte mellett néhány éves fejlesztést jelent. Mivel mindez persze csak feltételezés a részemről, de azt mondanám, hogy 3 minimum, de inkább 4, talán 5 év után meg is jelenhet.

Ez azt jelentené, hogy a következő The Witcher játék 2025-2027 között és körül jelenhet majd meg.

De erről még semmit nem tudunk, nem ismerjük a részleteket,  a CDPR házon belüli dolgait pedig még annyira sem. Mindenesetre én ezt jósolom, bár sokak számára egy tegnapi megjelenési dátum is késő volna. Addig viszont jobb türelemmel lenni, ha pedig Vaják elvonásod van, akkor érdemes odafigyelni a napok múlva érkező animációs sorozatra, vagy akár ráfügghetsz a mobilos Monster Slayerre, de hamarosan egy asztali társas is érkezik.

https://leet.hu/termekek/tarsasjatekok/

×