Mivel nem találtak jobbat, marad korábbi helyszín, a Lurdy, az időpont pedig november 13-14.

Tavaly tartották volna a kilencedik Társasjátékok Ünnepét, mely a táblás/asztali/fizikai játékok rajongóinak legnagyobb hazai gyülekezése. És bár a Gémklub alapítványa, a szervező Nebuló XXI. azt írja, hogy „túl veszélyesnek tartották”, de hát igazából esély sem lett volna megtartani, tekintve, hogy egész évben nem lehettek tömegrendezvények, és pont november elején zárták be több mint fél évre az országot.

A helyszín a szokásos a Lurdy-ház konferenciaközpontja, bár elterjedt korábban, hogy másik helyszínt keresnek. De ahogy a Gémklub marketingvezetője, Tóth Balázs kommentelte valamelyik társasjátékos Facebook-csoportban, próbáltak másik helyet találni, de kiderült, hogy nemigen van minden szempontból alkalmas Budapesten.

A legnagyobb hazai társasjátékos eseménynek számító Társasjátékok Ünnepén általában mindenki fölvonul, aki számít magyar piacon, és mindenki elég komolyan is veszi a jelenlétet. Sok kiadó ekkorra időzíti a legújabb megjelenéseinek bemutatását, illetve eleve az időpont is időzített.

Közvetlenül a nagy esseni társasjátékvásár és -kiállítás után van, ami pedig a világon számít első számú referenciapontnak, nyilván azért, hogy innen is be tudjanak mutatni világújdonságnak számító dolgokat. És a terv szerint idén is lesz fejlesztői terem, ahol az igazán pezsgő hazai társasjáték-fejlesztői élet képviselői mutatják be prototípusaikat.

 

Felkérdeztük a mára egyetlen hazai társasjátékos mémoldalt, a Board Game Trollzt:

“Minél több mém szól valakiről, annál büszkébb lehet magára”

×