A tettest azonosították és letartóztatták, akinek minden bizonnyal az édesanyja is segített elrejteni a szinkronszínész holttestét.

Július 22-én különös kegyetlenséggel meggyilkolták Christiane Louise szinkronszínésznőt, aki olyan karaktereket szólaltatott meg a brazil és portugál nyelvterületeken, mint Mercy az Overwatch-ból, Cortana a Halo-ból, vagy Sivir a League of Legends-ből. A 49 éves színésznő haláláról a kollégája, Mário Tupinambá Filho számolt be, még augusztus 6-án.

A brazil rendőrség nagy erőkkel kereste a tettest, akit a a 27 éves Pedro Paulo Gonçalves Vasconcellos da Costa-ként azonosítottak – aki az utóbbi hetekben a nőnél élt. A gyanú szerint a gyilkosságot az áldozat riói lakásában különös brutalitással, többszörös késszúrás által követte el.

Amikor Christiane családjának és barátainak feltűnt az eltűnése azonnal jelentették a helyi rendőrségen. A nyomozók először Pedrot hallgatták ki, aki azt állította, hogy július 17. óta nem látta a nőt, aki tudomása szerint két hétig Mangaratibába utazott egy barátjával. A további kihallgatások során már beismerte a gyilkosságot, bár azt állította, hogy önvédelemből cselekedett, mert Christianet „megszállta az ördög„.

A hatóságok továbbá azt állítják, hogy a gyilkosnak édesanyja, Eliane Gonçalves Vasconcellos da Costa és egy másik, egyelőre még azonosítatlan bűntárs segített elrejteni a holttestet a közeli strandon. A vádlott édesanyja azonban továbbra is szabadlábon van.

Brazíliában különösen magas a nők ellen elkövetett gyilkosságok száma, az IPEA’s Atlas of Violence 2020 mérései alapján Brazíliában minden két órában meggyilkolnak egy nőt, ez “csak” 2018-ban 4519 áldozatot jelent. A gyilkosságokat túlnyomó részt férfiak követik el – februárban hasonló módon gyilkoltak meg egy 19 éves Call of Duty játékost.

Nyugodjék békében.

via – NME, PCGamer

×