A tegnap Redditen megosztott Rainbow Six: Siege Ranked balhé után arra is fény derült, hogy miért kaphatunk ilyen sok mínusz MMR-t a csalók miatt.

Tegnap beszámoltunk nektek egy igazán elképesztő történetről, mely egy Rainbow Six: Siege játékossal esett meg. Egy játékos ugyanis sajnálatos módon olyan sok (500) MMR-t veszített a játék ranked módjában, hogy Silver V-ből egyből Bronze V legalján találta magát. A hivatalos üzenet csak 293 MMR levonásról szólt 500 helyett. Természetes volt a felháborodása, hiszen mindez amiatt történt, mert csaló volt a csapatában, amit a rendszer utólag – a csaló bannolása mellett – semmissé tesz.

Azt is megírtuk, hogy a felháborodott bejegyzést később az R6 Reddit moderátorai eltávolították, mivel a kommentelők természetes módon megkérdőjelezték a Ubisoft rendszerét.

Valaki azonban megmagyarázta a történés okát.

Az egyik kedves kommentelő azonban arról írt, hogy miért történhetnek ilyen szélsőséges esetek a Ranked rendszerben. Azt már mindenki tudja, hogy a Ranked nem feltétlenül igazságos és kiegyensúlyozott, főleg akkor nem, amikor bekerülnek a képbe a csalók.

„Tudtommal ez így működik. Ha az anti-cheat rendszer csalót észlel, nem tilt azonnal, nagyon sokáig vár a tiltásra
hogy a csaló ne tudja, melyik eszközt vagy módszert észlelték. Amikor a csalót viszont végül kitiltják, a csaló összes meccsen elért eredményei restelődnek az egész szezonban.”

„Még akkor is, ha a srácnak nem volt csaló a későbbi meccsein, ahogy a csaló meccseredményei visszamenőleg resetelődnek, úgy az övéi is.  És itt nem számít, hogy win vagy loose.”

Ez tehát azt jelenti, hogy a csalók utólag, a tudtunkon kívül tehetik tönkre a Ranked eredményeinket. Visszamenőleg kerülhetünk rossz helyzetbe, csökkenthetik a rankunkat, törölhetik az eredményeket. Vagyis, ilyen esetekben nem csak a csalót büntetik, hanem azokat is, akik véletlenül velük értek el eredményt.

Természetesen senki nem szeretne a csalók miatt szívni, így teljesen érthető a kommentők felháborodása. A rendszer sehogy sem jó így.

Borítókép: Yumi

https://leet.hu/?s=ICESHARK&post_type=product

×