Pedig még a Kickstarter-kampányából is hátravan öt nap.

Tavaly ugyan lezárult A Nyugati királyság társasjáték-trilógia magyar megjelentetése A Nyugati királyság várgrófjaival, de ez a sikeres játékcsalád, hovatovább univerzum, sem lehet meg kiegészítők nélkül. A hazai kiadó Reflexshop mai bejelentése a második rész, A Nyugati királyság építőmestereinek második kiegészítőjéről szól, ami az ígéret szerint még idén megjön magyarul.

A Mesterművek egyébként épp most még Kickstarteren van, és hát mondani sem kell, hogy kirobbanó siker: hat nappal a kampány vége előtt a kitűzött 16 211 dollárhoz képest közel félmillió, több mint 470 ezer dollárt dobáltak össze rá már közel ötezren.

A kiegészítő kerettörténete szerint a királyt elkápráztatta kézművesek munkája, mellyel csodás díszekbe öltöztették a birodalom épületeit. Elrendeli hát, hogy épüljön öt olyan mestermű, aminek az egész világ a csodájára jár – erre utal az eredeti, angol cím: Works of Wonder.

A dobozban találunk majd egy táblakiegészítést, új kártyahelyekkel. A játékosoknak versenyezniük kell az 5 csodaépületért, amihez támogatást szerezhetnek a főtáblás és szintén ebben a kiegből jövő, új szereplőtől, a hercegnőtől és a nyerészkedőtől. Ezen kívül lesz benne egy teljesen új szólójátékmód is, 6 egyedi ellenféllel.

Szakértői vélemények A Nyugati királyság trilógia harmadik részéről:

“Erkölcs és bűn ellentéte itt van a legjobban megcsinálva”

 

Az első 15 Unmatched-vásárló ajándék-promókártyát kap!

Megérkeztek a gémer társasjátékok a shopba – Fallout Shelter, Unmatched, Vörös lázadás

 

×