Egy amerikai kutató egy olyan interaktív forgatható időutazós földgömböt tervezett, amivel százmilliókat utazhatunk vissza a Föld történeti időkben.

A Föld – a mi szemszögünkből – hosszú élete során több szuperkontinenst is megélt már, vagyis olyan évmilliókkal ezelőtti időszakokat, amikor a földrészek egy nagy egésszé álltak össze. Ezek a Föld történetében ciklikusan ismétlődnek, és lemeztektonikai mozgások által folyamatosan változnak, az egyik ilyen – mondhatni – jól ismert és legutolsó időszak a dinoszauruszok korában létezett Pangea szuperkontinens volt, nagyjából 300 millió évvel ezelőtt.

A Pangea körülbelül 175 millió évvel ezelőtt, a jura korszakban kezdett el szétválni, pontosabban riftesedni, ami a kontinens feltöredezését jelenti. Ennek az évmilliók során több szakasza is volt, mely végén kialakultak azok a földrészek, melyeket ma Észak- és Dél-Amerika, Afrika, Ázsia, Ausztrália, Európa, India illetve bejegesedett Antarktisz néven ismerünk.

De mint már említettem számos hasonló Föld történeti korszak volt, és bizony amiben most élünk sem lesz az utolsó. Egy kaliforniai kutató, Ian Webster azonban most azt mutatja meg nekünk egy interaktív, Google Maps-féle földgömbös térképen, hogy hogyan változott az évmilliók alatt a bolygónk, és pontosan hol találhatóak rajta egyes városok és országok. A térképen akár 750 millió évet is visszautazhatunk, megvizsgálva a Rodinia nevű szuperkontinens szétválását, amikorra az első algák kialakulását is datálják.

ITT TALÁLOD AZ INTERAKTÍV IDŐUTAZÓS TÉRKÉPET

Magyarországot nagyjából 20 millió évvel ezelőtt – körül érdemes keresni, ugyanis nincs teljesen megbízható adat arról, hogy a korábban vízzel elárasztott ország a szuperkontinenseken hol helyezkedett pontosan, hacsak nem egy hasadékból keletkezett a medence, de az alábbi kép talán segíthet egy picit a kutató kedvűeknek.

A Pengea nagyjából így festett pár száz millió évvel ezelőtt:

https://leet.hu/?s=cyberpunk&post_type=product

×