EA Sports FC

FIFA 21 Év összefoglaló – Szavazz az idei év legjobb játékos SBC-jére

Beköszöntött az augusztus, ami annyit jelent, hogy lassan elbúcsúzunk a FIFA 21-től és lélekben is felkészülünk a 22-re. Ebben a sorozatunkban összeszedjük a FIFA 21 legjeit. Elsőként a FIFA 21 legjobb játékos SBC-jét keressük, melyet a Ti segítségetekkel próbálunk megtalálni.

Az év során a rengeteg promóció mellett, rengeteg játékos kirakóst kaptunk. Voltak jobbak, voltak rosszabbak, voltak olcsóbbak és voltak kellemetlenül drágák. Egyes lapok még hónapokkal utána is megállták helyüket, míg valamelyik szinte azonnal egy másik SBC-be landolt. A ti segítségetekkel megpróbáljuk kideríteni, hogy melyik volt az a lap, amit a magyar közösség legjobban szeretett. Mielőtt azonban rátérnék a szavazásra had mutassam be az én top 5 kártyámat. (A sorrend nem minősül rangsorolásnak.)

POTM Bruno Fernandes

Bruno Fernandes közel 3 hónapig szolgált a keretemben, ahol elsősorban box to box középpályásként szolgált. A dupla 4 csillag mellett remek passz mutatói, kiváló lövései és jó labdakezelése miatt meghatározó része volt a középpályának. A gólpasszok mellett a gólokban is kivette a részét, így nem csoda, hogy sokáig lehetőséget kapott a kezdőben. Renato Sanches megjelenésével végleg kiszorult, de az idei év egyik legjobb lapja volt számomra.

End of an Era Rooney

Amikor megláttam Rooney árát nem hittem el. 350 ezerért ez a lap ajándék. Középpályán, szélen és csatárként is bevethető volt. Jó fizikai adottságainak köszönhetően jól tartotta meg a labdát, valamint az agressziójának köszönhetően könnyen is szerezte meg azt. Én elsősorban szélső támadóként alkalmaztam, majd a második félidőre beállt árnyékéknek. Mind a két pozícióban remekelt és sok gólt, valamint gólpasszt jegyzett a klubomban.

Headliners Tavernier

A skót ligában játszó angol bekk, a pálya minden pontján bevethető. Nálam lehetőséget kapott belső védő, szélső hátvéd és középső középpályás poszton is bemutatkozni és mindenhol remekelt. Gyors, erős, jól szűrte fel az ellenfél támadásait. Emellett pedig jól is lépett be a támadásokba. Ha bajban voltam Tavernier mindig képes volt új lendületet hozni a mérkőzésbe, melynek köszönhetően egyenlítést vagy győztes találatot köszönhettem.

FUT Birthday Renato Sanches

Erre a játékosra idén nem voltak szavak. Már év elejétől kezdve uralta a középpályát, majd áprilisra érkezett ez a monstrum. Amivel elkezdte, azzal a lendülettel folytatta. Szinte minden meta csapat alappillére volt és a portugál link miatt Ronaldoval is könnyen lehetett párosítani. Mindenhova odaért, minden labdát megszerzett és a lövései is életveszélyesek voltak. Szerintem az idei játék legjobb 3 SBC-jében biztos ott a helye.

Showdown Klaiber

A lap, amely a szélső hátvéd meta meghatározó része volt. Nagyjából 80 ezerért elhozható volt, és a játék legjobb lapjait vette le a pályáról. A holland liga Kyle Walkere, amely ár-érték arányban szerintem a legjobb SBC volt idén. Boras még a tavaszi selejtezők alatt is bevetette. Nála összetettebb belső védőt ilyen áron biztos, hogy nem találtunk.

A lenti kérdőíven ti is leadhatjátok a voksotokat, hogy szerintetek melyik lap volt idén a legjobb SBC. Egyszerre több kártyára is szavazhattok. Ha valakit kihagytam írjátok le a komment szekcióba.

Nálad ki volt idén a favorit? 

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

2 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

2 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

3 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

3 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

3 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

6 óra telt el azóta...