A Pixel 6 és Pixel 6 Pro telefonokban debütálnak majd.

A Google 2016-ban mutatta be az első Pixel telefonját, melyen „érintetlen” Android futott. Rengeteg felhasználó örült az érkezésének, hiszen a Pixel szériás telefonok hosszú támogatási időre számíthattak a Google-től, nem kellett izgulni a frissítésekkel kapcsolatban sem.

A Google most új szintre lépett, az új Pixel 6 és Pixel 6 Pro már saját chippel érkezik!

Google Tensor

Eddig leginkább a Qualcomm Snapdragon szériáját találhattuk meg a Google telefonokban, a legutóbbi Pixel 5-ben például a 765G 5G-s változat ketyegett. Az új telefonok és a chip debütálása 2021 őszén lesz esedékes, ekkor leplezik le a pontos specifikációkat is. Az biztos, hogy AI és gépi tanulásra dedikált magokat is találhatunk majd az újdonságokban.

Google Tensor

Annak idején az Apple-nek is bejött, hogy saját tervezésű chipet kaptak az iPhone-ok, hiszen így teljes mértékben ők uralkodtak a készülékeket meghajtó CPU/GPU magok felett. Természetesen a gyártás maga valamelyik TSMC vagy Samsung gyártósoron történik, de a designért házon belül felelnek a mérnökök.

Kíváncsian várjuk majd az első benchmarkokat is, ekkor derülhet ki, hogy mennyire sikerül megszorongatni a Snapdragon, Kirin vagy épp Apple A SoC chipeket. 

https://leet.hu/termekek/pc/pc-komplett-gepek-konfiguraciok/

×