Kezdetét veheti a rettegés.

A Y6S2.2-es frissítés keddi megérkezése után sejthető volt, hogy a fejlesztők hamarosan elindítják a játék következő in-game eventjét is. Nem is kellett sokat várnunk a bejelentésre, csütörtök késő délután meg is jelent az első ezzel kapcsolatos Twitter üzenet.

 

A tweet állítása alapján csak egy rutin figyelmeztető üzenetről van szó és mindent a kezükben tartanak a helyi hatóságok. Ha igaznak bizonyulnak a leakek, akkor azonban koránt sem erről lesz majd szó és a játékosok egy jót retteghetnek majd augusztus 3-tól.

SlejmUr, a magyar R6S leaker (akivel már pár hete beszéltünk is pár szót az adatbányászatról) posztolt július közepén egy videót a Twitter oldalára. Már a fájlnév sokat sejtető, a jelenlegi szezon nevét olvashatjuk le és a “qa” rövidítést. Ezen kívül pedig a leakelt kisfilm is rengeteg kérdésre választ adhat. Bizony, a Consulate pálya ad majd otthon az eseménynek. A “QA” névből és a képkockákból pedig hamar kiderül, hogy egy Quarantine/Extraction inspirálta event lesz majd ez.

https://leet.hu/termekek/pc/pc-komplett-gepek-konfiguraciok/

×