Végre megszületett az alkalmazás, amivel minden macskatulajdonos megtudhatja, hogy pontosan hogyan érzi magát a cicája.

A cicatulajdonosoknak feltételezem túlzottan nem kell ecsetelnem, hogy egy-egy macska mekkora rejtély lehet, hiszen sohasem tudhatjuk, hogy mi jár éppen a kis fejükben. Még akkor sem, ha látszólag tökéletes békességben hevernek valahol. Sebaj, mert ez mától teljesen megváltozik, megjelent ugyanis az az applikáció, amelyik elméletileg képes nekünk megmondani, hogy a macskának éppen milyen kedve van.

Poénnak hangzik, de egyáltalán nem az. A Tably nevű alkalmazást fejlesztő kutatók ugyanis teljesen és szigorúan tudományos alapon közelítették meg a projektet. Maga az app úgy működik, mint egy mezei kép- arcfelismerő: a kamerát a macsekra irányítjuk, majd őt elemezve megkapjuk az eredményt.

Mindezt egy mesterséges intelligencia végzi, amely az állatorvosok által is használt Feline Grimace Scale (FGS) módszert alkalmazza az állat jóllétének felismeréséhez. Az FGT-t először 2019-ben publikálta Paulo Steagall professzor, aki szerint öt dolog – a macskák arca, szemei, fülei, bajusza és a fejpozíciója – alapján képes megfelelően felmérni az cica állapotát, érzéseit.

Feline Grimace Scale

Ezt a módszert tanították meg megfelelően használni egy algoritmusnak, ami így elméletben képes pontosan megmondani, hogy a háziállat ténylegesen hogy érzi magát. Sőt, azt is képes felismerni, hogy vannak-e fájdalmai, vagy hogy beteg-e, ami nemcsak a macskatulajdonosok, hanem az állatorvosok számára is hasznos, mivel segíthet az egészségügyi problémák korai felismerésében, mielőtt azok komolyabb problémává válnának.

A Tably most lépett a nyílt béta fázisába, így még nem működik tökéletesen – a fekete cicákat például nehezen olvassa be – de a visszajelzéseinkkel mi is segíthetünk a fejlesztésben. Az alkalmazást hamarosan a Google Play Store-ból és az App Store-ból is elérhetjük (a cikk írásakor még nincsen fenn), de a fejlesztők oldalán böngészőből – bejelentkezés után – már kipróbálható.

Érdemes is lehet, hiszen az alkalmazás nem csak azért hasznos, mert megtudhatjuk, hogy nagyjából mi járhat a kis szerettünk kobakjában, hanem akár nagyobb problémákat, betegségeket is hamar kiszűrhetünk vele.

 

via – The Brighter Side of News, Reuters, Sylvester.ai, AVMA

https://leet.hu/termekek/tarsasjatekok/

×