Rick Astley és a ‘Never Gonna Give You Up’ mostantól hivatalosan is becsatlakozott a legendákhoz, a 80-as évek egyik nézettebb klipje lett.

A most 55 éves Rick Astley annak idején talán maga sem gondolta volna, hogy az 1987-ben debütált ‘Never Gonna Give You Up‘ című slágere 34 évvel később is aktuális lesz még. No nem pont úgy, ahogyan a régi zenék reneszánszukat szokták élni, nosztalgikus emlékeket idézve vagy szimplán átadva a régmúlt idők hangulatát, hanem sokkal inkább mint a világ egyik első és legismertebb mémje.

Bár Astley nem igazán bánja a dolgot, sőt, maga is elkacarászik a Rickrollingként a kultúrába ivódott jelenségen. 2008-ban például 21 évvel a megjelenése után.egy internetes közönségszavazással MTV Europe Music Awardot is nyert a számmal – pedig akkor még a Youtube-ra sem volt még feltöltve.

Ez utóbbira egy évet kellett hivatalosan várni, amikor 2009. október 25-én Rick Astley a saját profiljáról feltöltötte a ‘Never Gonna Give You Up‘ eredeti videoklipjét. Ezt azóta megszámlálhatatlanul sokszor ágyazták be különböző prank posztokba, hivatkoztak át rá egy átverés részeként, melyek lényege, hogy clickbait-szerűen valami óriási dolgot ígér, de cserébe csak egy „rickrollt”, vagyis ezt a klipet kapja.

A videoklip, a zene, a jelenség és természetesen maga Rick Astley most egy óriási mérföldkövet ünnepelhetnek, ugyanis a szerdai napon hivatalosan is átlépték az 1 milliárd megtekintést.

Persze vannak már ennél jóval több megtekintéssel bíró zeneszámok is a videómegosztón, például a ‘Baby Shark Dance’, ami a 9 milliárdos megtekintésével a világelső, utána rögtön a Despacito következik Luis Fonsitól a maga 7,4 milliárdjával, de a top30-ba sem férne be 1 milliárddal.

Ami az 1987-es számot a kora mellett még különlegesebbé teszi az az, hogy mindösszesen négy olyan alkotó és zene van a 80-as évekből, ami fel tudott érni ekkora nézettséghez. Olyan kultikus csapatba csatlakozott most be, mint a Guns N’ Roses „Sweet Child o’ Mine”, az A-ha „Take on Me” és Michael Jackson „Billie Jean”, ez pedig megkérdőjelezhetetlenül egy óriási teljesítmény.

 

https://leet.hu/?s=cyberpunk&post_type=product

×