A PUBG-t fejlesztő Krafton ismertette a játék univerzummá bővülésének szinte pontos menetét, és bizony nagyon jó dolog lesz mostanában PUBG rajongónak lenni!

Annak ellenére, hogy sokan már régóta temetik a battle royale műfaj úttörőjét, az köszöni szépen, de nem csak jól megvan, hanem hamarosan egy óriási, több stúdiós videojátékos világgá bővül. A napokban ugyanis a PUBG-ért felelős Krafton ismertette a méltán népszerű játék távolba is tekintő roadmapjét, amelyben jól kivehetően körvonalazódik a már megkezdett univerzummá bővülés pontos képe és menete.

A következő egynéhány évben animációs és élőszereplős sorozatokkal, képregényekkel, illetve különböző stílusú játékokkal fog bővülni a PUBG Universum.

Kép

Kép: Twitter – PlayerIGN

Ennek több nagyobb állomása lesz. Ezekből a már ismert New State lesz az első, ami a már ismert játék következő lépcsőfokát ígéri papíron, és jelenleg még alfa állapotában tesztelgetik, de ha minden jól megy, még idén megjelenik. A második nagy dobás Glen Schofieldnek, vagyis a Dead Space alkotójának The Callisto Protocol című „horror” játéka lesz, ami szintén a PUBG univerzumában játszódik majd, és 2022-re tervezik kiadni. Aztán feltűnt a roadmap végén egy TITAN nevezetű játék is, amiről egyelőre semmit sem tudunk néhány találgatáson kívül – melyekbe talán kár volna belemerülni még.

Ami azonban érdekes volt, az a PUBG Cowboy, ami egy vissza az alapokhoz, vagyis DayZ-szerű „kraftolós túlélőjáték” lesz, ami a PUBG világának egy disztópikus korszakában játszódik. Sajnos néhány képernyőképen és egy nagyon rövid játékmeneten kívül sokat még nem kaptunk a játékból, de ha hihetünk az ígéreteknek, akkor ez is egy következő generációs túlélés lesz valamikor 2022 után – várhatóan 2023-ban.

A prezentációból meglátásom szerint az is kiderült, hogy a PUBG-vel, pontosabban most már a PUBG Univerzummal egy sokkal rentábilisebb formulára állnak át, melynek alapköve lesz az évenkénti bővülés. 2021-ben New State, 2022-ben Callisto, 2023-ban Cowboy, és véleményem szerint 2024-ben érkező a Titan legalábbis ezt támasztja alá. Első ránézésre attól szerencsére nem kell tartani, hogy „elcallofdutysodik” a PUBG, hiszen ezek az alkotások más és más stílusok jegyében fogantattak, míg az alapul szolgáló BR-t a megszokott módon fogják további tartalmakkal bővíteni.

Emellett a sorozatok és a képregények is kiválóan fogják tudni bővíteni a világot, sőt, akár olyan történetek is születhetnek, melyekkel megalapoznak a később érkező játékoknak, vagy folytatják, esetleg összekötik azokat egymással. Bárhogy is lesz, az már egészen biztos, hogy kifejezetten izgalmas időszaknak nézünk elébe PUBG fronton.

A teljes előadás alább visszanézhető:

 

https://leet.hu/?s=zowie&post_type=product

×