Jim Ryan, a Sony videojátékos divíziójának elnöke büszkén jelentette be, hogy soha egyetlen PlayStation sem fogyott még olyan jól, mint a PS5.

A Sony újgenerációs (most már jelenlegi generációs) konzoljára messze magasan nagyobb volt az érdeklődés, mint amennyit valójában ki tudtak szolgálni. Ezt jelenleg majdnem minden hardvergyártója el tudja mondani magáról, hiszen sem az új RTX-ekből, sem az Xbox Series X-ből nem tudnak elegendőt legyártani – köszönhetően a globális chip-félvezető hiánynak.

A hiány nagyon úgy tűnik, hogy egy ideig még velünk marad, a Sony azonban mindennek, és a lassuló eladások ellenére is rekordidőszakot tudhat maga mögött. A vállalat által legfrissebben közölt eladási adatok alapján olybá tűnik ugyanis, hogy a PlayStation 5 a vállalat leggyorsabban, legnagyobb mennyiségben fogyó konzolja – a megjelenéstől számított 8 hónapos időszakon belül. 

November 12-től július 18-ig összesen 10 millió darab PS5 talált gazdára, egy hónappal beelőzve a csúcstartó PS4-et.

Mindezt egyébként állandó eladási lassulással sikerült elérniük. A 2020-as megjelenés után másfél hónap alatt kiszórtak 4,5 millió darab PS5-öt, ami 2021 első negyedévében 3,3 millió-ra csökkent, majd további négy hónap kellett újabb 2,2 millió konzol eladásához. Ez nem feltétlenül a gép iránti érdeklődés csökkenését mutatja, sokkal inkább a gyártási nehézségeket bizonyítja.

A Sony videojátékos ágazatának vezetője, Jim Ryan szerint ez a szám talán még ennél is magasabb lenne, ha sikerült volna megfelelő mennyiségben gyártatni – ezért a készletek biztosítása jelenleg a legnagyobb feladatuk. Mindemellett Kínát is kiemelte a Gameindustry-nak adott interjújában, a térségben ugyanis jóval mérsékeltebb eladásokra számítottak, mint amilyen végül lett – annak ellenére, hogy Kínában inkább a free-to-play mobiljátékokra fókuszál a piac.

PlayStation boss Jim Ryan

Jim Ryan, a PlayStation vezetője | Kép: Gameindustry

A játékok tekintetében viszont van behozni valójuk, hiszen amíg a koronavírus-járvány a konzolok és a játékok eladásainak növekedéséhez segítette a vállalatot, addig a jelenleg is zajló belsős, first-party fejlesztések lelassultak. Emiatt pedig több játékkal is későbbre kell számolniuk, a God of War folytatása már bizonyosan késni fog, de a másik nagy húzócímről, a Horizon: Forbidden West-ről is hasonlókról pletykálnak.

Eddig csak egy maroknyi PS5-exkluzív jelent meg, melyek nem feltétlenül a „system-sellerek” sorát erősítik. Ilyen például a friss megjelenésű – és már 1,1 millió eladásnál tartó – Ratchet & Clank: Rift Apart, illetve a Returnal, melyből mindösszesen 560.000 darab fogyott. Ezért is remek dolog a PS5 visszafele kompatibilitása, amivel még jobban kibővítik a konzolon elérhető játékkínálatot.

Piers Harding-Rolls, az Ampere Analysis játékkutatási vezetője mindezen túl úgy véli, hogy a második generációs PSVR megjelenésével akár még magasabb is lehet az igény a PS5-re, hiszen ez (és a PS4) az egyetlen konzol, amelyik rendelkezik virtuális valóság szemüveggel.

via – Gameindustry, Engadget

https://leet.hu/?s=cyberpunk&post_type=product

×