A játék és a technológia már régóta kéz a kézben jár, de a Marylandi Egyetem kutatói csak egy lépést tettek előre legújabb robotkezükkel.

Azt szokták mondani, hogy az emberi kreativitásnak, ügyességnek nincsenek határai. Néha viszont sajnos, vagy nem sajnos, bebizonyosodik, hogy egy-egy ember alkotta gép bizony képes hihetetlen eredményeket elérni. Igen, a videojátékokban is, amit persze nem a gépek számára találtak ki.

Íme, a robotkéz, ami Super Mariot játszik.

 

A Marylandi Egyetem műszaki hallgatói július 14-én jelentették be az innovatív robotkezet, mely alapvetően 3D-nyomtatással készült. A soft robotics technikával készült kéz pedig végül kontrollert vett a kezébe, annak érdekében, hogy korábbi problémákat megoldjanak.

„Korábban a soft robotkéz minden ujjához egy külön vezérlőre volt szükség, ami korlátozhatta a hordozhatóságot és a hasznosságot. A csapat végül legyőzte ezt a problémát, amit a Super Marióval teszteltünk” – mondták a kutatók.

A Super Mariot játszó robotkéz több területen komoly áttörést jelenthet

A Marylandi Egyetem csapata ugyanis most képes volt vezérelni a robot kezét egyetlen központi vezérlőkártyával, szemben azzal a rendszerrel, amikor minden ujjat külön vezéreltek. Minél több ilyen kártya van, annál nehezebb jól kihasználni egy robotkezet.

A csapat végül egyetlen vezérlőlappal tudta irányítani a kezet úgy, hogy az megfelelő módon nyomkodja a Nintendo kontroller gombjait. Nem sok kellett ahhoz, hogy a kéz simán elérje a játék második pályáját.

Az első szintet megcsinálni mindössze 90 másodpercbe telt.

A kutatók remélik, hogy a forradalmi megoldás jobban segít majd a technológia fejlődésében. Ki gondolta volna, hogy ehhez is egy videojáték segítsége lesz majd szükséges? Lehetséges, hogy a jövőben számos életet változtat meg ez a technológia, ami jobbá teszi a világot. Ennek kezdetén pedig ott volt sokunk kedvence, a Super Mario. Szép.

https://leet.hu/termekek/tarsasjatekok/

×